Fél százalékkal növelheti az X-box gyártása a magyar GDP-t

Vágólapra másolva!
A Világgazdaság számításai szerint a Flextronics sárvári, és tavaly átadott nyíregyházi üzemei a Microsoft új játékkonzoljának gyártásával a magyar GDP-t összességében fél százalékkal növelhetik. Az export 10 százalékkal növekedhet, külkereskedelmi pozíciónk azonban csak kisebb mértékben javulhat, összességében azonban így is igen jelentős hatással volna a nemzetgazdaságra.
Vágólapra másolva!

Önmagában a GDP értékének 6,5 százalékát termelheti meg a két gyár, azonban a termék eladásából származó bruttó bevétel nem egyeztethető össze a GDP-vel, hiszen az csak a hozzáadott érték megtermelésével növekszik. A gyártás feltételeit jól ismerő szakértők szerint az így megtermelt hozzáadott érték a teljes árbevétel 8 százaléka körül alakul, ami később tovább növekedhet a gyár beszállítóinak Magyarországra településével.

Az ehhez hasonló méretű, exportorientált termelés akár tíz százalékkal is növelheti a kivitel dinamikáját, azonban a termelés nagy importaránya miatt az egyenlegen ez csak kisebb méretekben mutatkozna. Számítások szerint azonban még így is 250-330 millió dollárral javulhatna a kereskedelmi mérleg.

A tervek szerint a két magyarországi üzem látná el az európai piacot. A termelés beindítását ez év júliusára tervezik.

(Üzleti Negyed)