Januárban nőtt az infláció Oroszországban

Vágólapra másolva!
Oroszországban a fogyasztói árak januárban 2,8 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz viszonyítva, a decemberi 1,6 százalékos havi ütem után. Tavaly januárban 2,3 százalékos átlagos havi drágulást mértek a fogyasztói árakban.
Vágólapra másolva!

Az állami statisztikai bizottság keddi közlése szerint a januárban a tizenkét havi infláció 20,7 százalékra nőtt a decemberi 20,2 százalékról.

A kormány az idei költségvetésben 12 százalékos éves inflációval számol. Az orosz inflációs adatok nincsenek szezonálisan kiigazítva.

Tavaly egyetlen hónapban sem volt akkora a havi infláció Oroszországban, mint most januárban. A tizenkét havi infláció tavaly januárban 28,4 százalékos volt, majd fokozatosan csökkent, legalacsonyabb értéke tavaly szeptemberben volt 18,6 százalékon. Utána, kissé emelkedő irányzattal, 20 százalék körül mozgott.

(MTI)

Ajánlat: