Egyeztetés előtt a lex BorsodChem

Vágólapra másolva!
Ma kerül tárcaközi egyeztetésre a vállalatfelvásárlási szabályok módosítása, amelyet "lex BorsodChem"-ként emleget a piac - értesült a Magyar Hírlap kormányhoz közeli forrásból. A változtatások mélyrehatóak lesznek, segítségükkel nyomon követheti a felügyelet a tulajdoni hányadok lépcsőzetes növelését, a bejelentés alsó határa 5 százalék.
Vágólapra másolva!

A jövő héten a kormányülés napirendjén szerepelhet az a pénzügyi törvények módosításával foglalkozó csomag, amelynek része a vállalatfelvásárlási szabályok megváltoztatása. Az értékpapírtörvény adott cikkelyének újraírását a BorsodChem átláthatatlan részvényügyletei miatt szorgalmazta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A kormányülés előtti utolsó egyeztetés - az előrejelzések szerint - ma várható a közigazgatási államtitkári értekezleten.

Szakmai vélemény szerint az új szabályok összhangban vannak az Európai Unió hagyományaival, az eddigieknél bővebbek, részletezőbbek, pontosabbak, és a korábbinál jóval nagyobb rálátást biztosítanak egy-egy ügylet esetén a PSZÁF-nak. Értesülésünk szerint szigorodnak a tulajdonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettségek. A felügyeletnek jelezni kell minden olyan tulajdonszerzést, amellyel a részvényes átlép egy-egy 5 százalékos határt. Így nyomon követhető lesz, hogyan nő egy befektető tulajdoni hányada 5, 10, 15, 20, 25 és 30 százalék fölé, és láthatóvá válik, ha egy részvényes felvásárlásba kezd. Ugyanez a bejelentési kötelezettség a tulajdoni hányad csökkentésénél, azaz a részesedés eladásánál is fennáll majd.

A többi részvényesnek szóló nyilvános ajánlattételi kötelezettség szabályai is megváltoznak, a tulajdoni hányad helyett a szavazati jog lesz a mérvadó. A szavazati arányok megítélésénél pedig a haszonélvezet számít, és nem csak a szavazatok üzleti módon való megszerzése. Tehát nyilvános ajánlattételre kötelezhető az a részvényes is, aki megállapodás vagy bármely más módon 33 százalékosnál nagyobb befolyásra tesz szert a szavazásnál.

A nyilvános ajánlattétel árára vonatkozó előírás módosulna. Alapesetben az üzletkötéseknél regisztrált legmagasabb ár lenne a mérvadó, az átlagár pedig csak akkor, ha ilyet nem lehet egyértelműen megállapítani. A felügyelet hatáskörét is kibővítené a módosítás, miután nem csak a bankok, biztosítók, brókercégek és pénztárak ellenőrzése révén felügyelhetné a felvásárlási, illetve kivásárlási ügyleteket, hanem az abban részt vevő összes részvényesnek előírhatna tennivalót, felszólíthatja és bírságolhatja azokat.

Az egyeztetések felgyorsításával elképzelhető, hogy a "lex BorsodChem"-et március folyamán már tárgyalni tudja a parlament is. Így a vállalatfelvásárlással kapcsolatos cikkely módosítása megelőzné magának az értékpapírtörvénynek a változtatását, amelyre a tervek szerint májusban kerülhetne sor.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)