<P>Lakásépítés: 46 százalékkal több építési engedély 2000-ben</P>

Vágólapra másolva!
Tavaly 44 700 ezer új lakás építésére szóló engedélyt adtak ki, ami 46 százalékkal több, mint 1999-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki gyorstájékoztatójából. A gyorsjelentés szerint az építésügyi hatóságok 2000-ben 21600 lakás használatbavételét regisztrálták, ami 12 százalékos emelkedés 1999-hez viszonyítva. A hivatal szerint az új építési engedélyek számának emelkedése a központi támogatsások eredményeként értékelhető.
Vágólapra másolva!

A KSH megjegyzi, hogy az általa elrendelt vizsgálat alapján megállapítható: 800-1000 lakás esetében az építés nem 2000-ben, hanem korábban fejeződött be, csupán a használatbavételi engedélyt adták ki 2000-ben.

Tavaly az első háromnegyed évben csaknem 31 ezer új lakás építésére szóló engedélyt adtak ki, ami 42 százalékkal több, mint 1999 azonos időszakában. Az építésügyi hatóságok a tavalyi év első kilenc hónapjában 9 ezer új lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, ami 3,8 százalékos csökkenés a megelőző év azonos időszakához képest. Tavalyelőtt 19300 felépített lakás használatba vételére adtak engedélyt az építésügyi hatóságok, ez 5 százalékkal volt kevesebb, mint 1998-ban. A kiadott építési engedélyek száma ugyanakkor 1999-ben 30 százalékkal nőtt: a hivatalok 30600 új otthon építéséhez járultak hozzá.

A statisztikusok szerint az új építési engedélyek számának jelentős emelkedése a lakásépítést támogató központi intézkedések eredményeként értékelhető. A fellendülés elsősorban a fővárosban jelentkezik, ahol közel háromszor annyi új építkezés kezdődhet el, mint amennyit befejeztek, ezzel szemben a Dunától keletre eső országrészben csupán másfélszer annyi az új engedélyek száma, mint a kiadott használatbavételi engedélyeké.

A jelentés szerint az épített lakások területi szerkezete évek óta hasonló, 35-36 százalékuk a közép-magyarországi régióban épül. A lakást építtetők köre is évek óta változatlan, amennyiben a lakossági építkezések adják a lakásépítés túlnyomó részét - 2000-ben a lakások 83 százalékát -, és jelképes az önkormányzatok szerepvállalása - 2000-ben alig 200 lakást építettek.

Az épített lakások átlagos alapterülete 1999-ben 99,5 négyzetméter, 2000-ben 98,4 négyzetméter volt. A lakások átlagos kivitelezési ideje egy hónappal kevesebb, mint az előző évben, 636 nap. Az átlagon belül jelentős területi különbségek mutatkoznak.

Tavaly 1000 új üdülőegység épült, ami 21 százalékkal több, mint 1999-ben. 14 százalékkal növekedett a vállalkozások által épített üdülők száma. Tavaly 980 üdülőépületben 1150 üdülőegység építésére kértek engedélyt, és 6000 lakás szűnt meg, 4 százalékkal több, mint 1999-ben. A KSH szerint a 2000. év során 25500 lakóépületre, 1000 üdülőépületre, és 14400 nem lakáscélú épület építésére adtak új építési engedélyt. A nem lakóépületek építése 1998 óta stagnál, míg ugyanezen időszak alatt a lakóépület-építés dinamikusan növekszik. A lakóépületek száma 2000-ben egynegyedével, hasznos alapterületük 43 százalékkal növekedett.

(MTI)

Korábban:

Ajánlat: