Történelmi mélypontján a Neuer Markt

Vágólapra másolva!
A frankfurti értéktőzsde összes "új" cégét tartalmazó Nemax-All-Share, valamint a legnagyobb ötven - az új gazdaságot reprezentáló - vállalat részvényét magában foglaló Nemax-50 fennállásának eddigi legalacsonyabb szintjére süllyedt csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az All-Share szekció 5,13 százalékkal, míg a Nemax-50 6,28 százalékkal csökkent, és elemzők szerint nem kizárt, hogy folytatódik a mélyrepülés.

A legnagyobb esést a súlyos fizetési nehézségekkel küzdő szoftvergyártó, a Micrologica szenvedte el, a csúcson 70 százalékkal voltak a nyitóára alatt, de súlyos vesztesnek számít a D.Logistics (-25 százalék), a Trintech (-20,7), valamint az Intershop (-14,4) is.

Viszonylag enyhe esést könyvelhetett el a T-Online (-0,53), aki nem hivatalos információk szerint tárgyalásokat folytat a Kirch médiacsoporttal, tartalomszolgáltatói partnerség céljából.

(Üzleti Negyed)