A Mol szerdától további négy forinttal csökkenti az üzemanyagok árát

Vágólapra másolva!
2001. március 21-én 0 órától a Mol Rt. ismét csökkenti az üzemanyagok árát, ezúttal egységesen 4 forinttal. A döntés oka, hogy az elmúlt hét folyamán tovább mérséklődtek a jegyzési árak a nemzetközi kőolajtermék piacokon - írta a Mol Rt. sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

A fenti tendenciát elsősorban az váltotta ki, hogy már az OPEC március 16-i konferenciáját megelőzően a kőolajexportőrök kitermelési kvótájának napi 1 millió barrellel való csökkenését várták, amit a piac - a második negyedévre prognosztizált napi 2 millió barreles szezonális keresletcsökkenés alapján - kevésnek ítélt meg. A kőolajárak mérséklődése a kőolajtermékek jegyzésárát is magával húzta.

Hírek szerint az OPEC jelenleg is kapacitása maximuma közelében termel ki kőolajat, így a március 16-i konferencián elhatározott 1 millió barrel/napos kvótacsökkentéshez képest a tényleges kínálat változása ennél valószínűleg kisebb lesz. Mindezek miatt a nemzetközi kőolajpiacokon rövidtávon erőteljes ingadozásokkal is számolni lehet.

A 2001. március 21. 0 órától érvényes fogyasztói árak az alábbiak:

EN 91 ólmozatlan benzin

223,50 Ft/l

EN 91 keverék benzin

226,50 Ft/l

ESZ 95 ólmozatlan benzin

226,50 Ft/l

ESZ 98 ólmozatlan benzin

235,50 Ft/l

Diesel gázolaj

210,25 Ft/l

Az egyes Mol töltőállomások, illetve a más olajtársaságok által alkalmazott kútárak a Mol listaártól eltérhetnek.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Mol Rt.