Itt a tavasz a zöldség- és gyümölcskertekben

Vágólapra másolva!
Az enyhe időjárás lehetővé tette a mák, a petrezselyem és a borsó szabadföldi vetését, valamint a tavaszi fokhagyma és a dughagymás vöröshagyma földbe helyezését - tájékoztat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium legfrissebb összegzése, amely a megyei tapasztalatok alapján készült.
Vágólapra másolva!

A fűtött fóliák alá a gazdák már kiültették a paradicsomot, a paprikát és az uborkát. A fűtés nélküli fóliák alá elvetették a gyökérzöldségeket és a korai burgonyát is. A szakemberek szerint a piaci ellátás minden zöldségféléből minőségben és választékban egyaránt jó.

Ugyancsak az enyhe időjárásnak köszönhetően a gyümölcsfák rügyeinek fejlettsége és a metszési munkák is a szokásosnál egy hónappal előrébb tartanak. A védett fekvésű ültetvényekben már kivirágzott a mandula. A szakemberek a rügyvizsgálatok alapján az idén jó termésre számítanak. Fagykár eddig a gyümölcsösöket nem érte.

Az enyhe tél viszont a szakértők szerint növényegészségügyi problémákat okozhat, mivel sok kártevő a melegebb idő miatt jól áttelelt. Több gyümölcsösben ezért már megkezdték a lemosó permetezéseket.

A szőlőültetvényekben a metszés 30-35 százalékát már elvégezték. Fagykár a szőlőket sem érte, de a felmérések szerint jelentős az atka- és lisztharmat-fertőzöttség.

(MTI)