Mérséklődött az átlagos lakossági hitelkamat februárban

Vágólapra másolva!
A vállalkozói hitelek átlagkamatlába csökkent, míg a betéteké az éven belüli lejáratoknál nem változott, az éven túliaknál pedig némileg emelkedett februárban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett jelentéséből. A lakossági betétek átlagkamata az éven belüli lekötéseknél mérséklődött, míg az éven túliaknál nőtt. A lakossági hitelek átlagkamata csökkent februárban az előző hónaphoz képest.
Vágólapra másolva!

A vállalkozói és a lakossági szektor által felvett hitelek átlagos kamatlába közötti különbség a januárival megegyezően 8,2 százalék volt a második hónapban is. Az éven belüli lejáratú vállalkozói betétek átlagkamatlába 0,5 százalékponttal haladta meg az azonos lejáratú lakossági betétek átlagkamat szintjét.

A bankközi forintpiacon 1327,2 milliárd forint forgalom mellett - ez 555,7 milliárd forinttal kisebb mint az előző hónapban volt - a rövidebb lejáratok havi átlagkamatlábai emelkedtek, hosszabb lejáratokon pedig mérséklődtek a kamatlábak.

A vállalkozói, éven belüli lejáratra nyújtott hitelek átlagkamatlába 0,5 százalékponttal 12,2 százalékra csökkent, míg az azonos lejáratra elhelyezett betéteké a januárival megegyező 9,2 százalék maradt. A különbség tehát 3 százalékpontra csökkent. Az éven túli lejárat esetében a hitelek kamatlába 0,2 százalékponttal mérséklődött 12,9 százalékra, míg a betétek esetében 9,3-ról 9,5 százalékra nőtt.

A lakossági látra szóló betétek átlagkamatlába ebben a hónapban 0,3 százalékponttal 3,4 százalékra mérséklődött. Az éven belül lekötött betétek átlagosan 8,7 százalékos kamatot fizettek, az éven túl lekötött betétek hozama pedig 0,3 százalékponttal 9,2 százalékra emelkedett.

A lakosság számára nyújtott hiteleken belül az építési és ingatlanvásárlási hitelekért átlagosan 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 17 százalékos kamatot kellett fizetni. A fogyasztási és egyéb hitelek átlagkamatlába 0,3 százalékponttal 20,9 százalékra mérséklődött.

A Magyar Nemzeti Bank február 5-től azonnali hatállyal csökkentette a kéthetes futamidejű betét kamatlábát évi 11,5 százalékról 11,25 százalékra. Ilyen mértékben mérsékelte az overnight aktív repó kamatlábát 13,25 százalékra, az overnight betét kamatlábát 9,25 százalékra, illetve a forintforrások után képzett forinttartalékra fizetett kamatláb mértékét 3,25 százalékra.

A jegybanki kamatcsökkentés ellenére a bankközi forintpiacon az egy-két hétnél rövidebb lejáratoknál nem tapasztaltak havi átlagkamatláb-csökkenést. Az egy-két napos ügyeletek átlagkamatlába ebben a hónapban 10,8 százalékos volt, amely 0,2 százalékponttal magasabb az előző havinál.

A lejárat forgalmának az összes forgalomhoz viszonyított aránya 4,3 százalékponttal 82 százalékra mérséklődött. A három-hét napra szóló ügyletek átlagkamatlába 0,7 százalékponttal 11,3 százalékra nőtt. Februárban az egy és két hét közötti lejáratok forgalma az összes forgalomhoz viszonyítva 7,5 százalék volt, e lejárat havi átlagkamatlába 11,3 százalék volt. A két héten túl lejáró üzletek forgalmának együttes részaránya 11,2 százalékot tett ki 3,6 százalékos átlagkamatszint mellett.

(MTI)

Ajánlat:

Magyar Nemzeti Bank