Vágólapra másolva!
Még mindig dinamikusan növekszik a kereskedelmi márkás termékek (azaz a láncok saját nevével eladott árucikkek) száma - tette közzé a GfK Piackutató Intézet legújabb felmérésében. Tavaly év végén ugyanis 1824 kereskedelmi márkás terméket kínáltak a hazai boltokban, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban. A piackutató cég szerint ilyen módon leginkább a Tesco, Spar és Metro törekszik a vásárlók megnyerésére.
Vágólapra másolva!

A kereskedelmi márkák kétharmada élelmiszer, egyötöde kozmetikai cikk, míg a többi tisztítószer; az egyes kategóriák közül a legtöbb saját márkás termék konzerv, valamint tej és tejtermék - derül ki a jelentésből.

A kereskedelmi márkák forgalmazói alacsony árakkal igyekeznek vevőik kedvében járni. Élelmiszereknél a kereskedelmi márkák általában 20-30 százalékkal olcsóbbak, mint a gyártók márkái. Ez a különbség azonban 45-50 százalék is lehet a kozmetikumoknál és háztartási vegyi áruknál. Amíg általában nagyarányú növekedés tapasztalható, addig erősen különbözik az egyes termékcsoportok helyzete.

A kereskedelmi márka korántsem kizárólag a multinacionális vállalatokra jellemző. Igaz, hogy azok hazai és nyugat-európai piacaikon már 30 éve forgalmazzák saját márkás árucikkeiket. Mellettük azonban a magyar tulajdonban lévő vállalatok is gyorsan kialakították saját márkás választékukat: az Azúr, CBA és CO-OP hangsúlyos saját márkás választékkal rendelkezik.

A kereskedelem saját márkás termékeivel a boltlánc, mint márkaérték erősítésére törekszik. Másrészt pedig fegyverként használja őket az árharcban, hogy leszoríthassa a gyártói márkák árait. A kereskedelmi márkákkal kapcsolatban azonban még nem mindenhol alakult ki világos, következetes koncepció. Bizonyíték erre a sok esetben kiegyensúlyozatlan árpolitika: a kereskedelmi márkás joghurtok ára például 20 százalékkal olcsóbb az azonos kiszerelésű hagyományos márkákhoz képest. A legdrágább kereskedelmi márkás áru többe kerül, mint néhány gyártói márkás joghurt. Hasonló árviszonyok jellemzik a kávé kategóriáját is.

A GfK egy fogyasztói felmérést is végzett a kereskedelmi márkák elfogadottságáról. A háztartásának fő bevásárlásait végző 1000 háziasszony személyes megkérdezése alapján kiderült: az idén év elején a kereskedelmi márka fogalmát a háztartások 57 százaléka ismeri. Azok közül, akik találkoztak kereskedelmi márkás termékekkel, minden második jónak vagy nagyon jónak ítéli meg a kereskedelmi márkák minőségét. További egyharmaduk pedig közepesnek. A válaszadók átlagánál kritikusabb véleményt főleg a magasabb jövedelműek fogalmaztak meg.

Mit gondol, milyen lehet a kereskedelmi márkás termékek ára, azok minőségéhez viszonyítva? (a válaszadók százalékában)

Vélemény

Százalék

Nagyon megéri az árát

6

Megéri az árát

57

Nem éri meg az árát

11

Egyáltalán nem éri meg az árát

3

Lánctól függ

18

Nem tudja

6

Forrás: GfK Piackutató Intézet

A vizsgálatba bevont válaszadók kétharmada vásárolja ezeket a termékeket. A nagyobb létszámú, alacsonyabb egy főre jutó jövedelemmel rendelkező háztartások inkább előnyben részesítik a kereskedelmi márkákat, mint a többiek.

A kutatás alapján megállapítható, hogy a vásárlók inkább tesznek különbséget az egyes boltláncok között választék és ár szempontjából, mint a kereskedelmi márkás áruk minősége szerint. Azok közül, akik találkoztak kereskedelmi márkás termékkel, a többséget képviselő kétharmadnak az a véleménye, hogy a kereskedelmi márkás termék megéri az árát.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

GfK Piackutató Intézet