<P>Gyorsabban nőnek a nyugdíjak és a köztisztviselői bérek</P>

Vágólapra másolva!
A korábban tervezett 10,3 százalék helyett 13,8 százalékkal nőnek idén a nyugdíjak, mert a kormány immár nem 5-7, hanem 8-9 százalékos inflációra számít. A köztisztviselők bére is gyorsabban nő a tervezettnél: négy helyett három év alatt kapják meg a kabinet által ígért 70 százalékos reálbér-emelést.
Vágólapra másolva!

A kormány döntése értelmében idén összesen 13,8 százalékos nyugdíjemelés lesz - közölte a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő. Hozzátette: a kabinet eredetileg 10,3 százalékos nyugdíjemelést tervezett, de az inflációs prognózis módosítása szükségessé tette a nyugdíjemelés mértékének megváltoztatását. Borókai Gábor elmondta: a nyugdíjemelést várhatóan július 1-jétől folyósítják, január elsejei, visszamenőleges hatállyal.

A kabinet arról is döntött, hogy gyorsított ütemben hajtja végre a köztisztviselők reálbérnövelését. A szóvivő elmondta: a köztisztviselők az eredetileg tervezett négy év helyett három esztendő alatt kapják meg a korábban ígért, összességében 70 százalékos reálbér-emelést. Idén a 70 százalék 40 százalékával, a következő két évben pedig 30-30 százalékával növekednek a köztisztviselői reálbérek.