Hat cég érdeklődik a Rózsadomb Hotel iránt

Vágólapra másolva!
Eddig hat társaság vásárolta meg a Rózsadomb Hotel értékesítésére kiírt pályázatot, amelynek beadási határideje április 19-e. Az épület-torzó minimális ára a pályázati kiírás szerint 2,9 milliárd forint.
Vágólapra másolva!

Sallai Lajos, a Rózsadomb Szállodafejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: jelenleg a 20 ezer négyzetméteres épület 31,5 százaléka van kész, és az építkezés befejezéséhez mintegy 4,5 milliárd forintra van még szükség.

Az ügyvezető igazgató beszámolt arról is, hogy az érdeklődő cégek közül négy ismeretlen, és vélhetően mind a hat vállalat mögött külföldi befektető áll.

Az 1974-ben elkészült Rózsadomb 1994-ig működött, az ezt követően megkezdődött felújítási munkálatok 1998-ban álltak le.

(MTI)