Többezres elbocsátások a Philips-nél és az Ericssonnál

Vágólapra másolva!
A termékei iránt csökkenő kereslet, illetve az amerikai gazdasági növekedés lassulása miatt a svéd Ericsson és a holland Philips is jelentős létszámleépítéseket jelentett be kedden. Az Ericsson 6 ezer, a Phillips pedig 6-7 ezer fő elbocsátására készül, valamint mindkét cég további veszteségekre számít a második negyedévben.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb európai fogyasztási elektronikai cikkeket gyártó vállalat, a Philips kedden bejelentette, hogy az idei év második negyedében veszteségekre számít, mivel jelentősen csökkent a mobilkészülékek és számítógépek iránti kereslet. A cég további 7 ezer fő elbocsátására készül.

Az egyszeri nyereségeket nem számítva az első negyedévi nettó profit 53 millió euróra csökkent, szemben az egy évvel korábbi 614 millió euróval. Az eladások 8,2 milliárd euróra mérséklődtek.

A Philips mintegy 350 millió eurót fordított átszervezési költségekre ebben az időszakban, főként az alkatrészgyártó és fogyasztási elektronikai részlegénél. A vállalat eddig 2,5 milliárd euróval csökkentette beruházási kiadásait, és szükség esetén további csökkentéseket helyezett kilátásba, illetve bejelentette, hogy 6-7 ezer fős elbocsátásra készül.

A világ vezető távközlési berendezés gyártója, az Ericsson ugyancsak létszámcsökkentést tervez a távközlési piac szűkülése miatt. A legújabb leépítés várhatóan 6 ezer főt érint majd, így a korábban bejelentett elbocsátásokkal és kihelyezésekkel együtt egy év alatt 15 ezerrel 90 ezerre csökken a dolgozói létszám. A cég az elmúlt hónapban bejelentette, hogy az egyszeri nyereségeket nem számítva 5 milliárd korona - mintegy 510 millió dollár - veszteségre számít az első negyedévben, köszönhetően az amerikai gazdasági növekedés megtorpanásának, illetve a mobiltelefonok iránti kereslet csökkenésének.

Az Ericsson március 27-én a korábban közölt leépítéseken felül további 3 ezer fő elbocsátásáról döntött, így összesen 6 ezer főt küldenek el rövid időn belül. Az elbocsátások főként a svédországi és angliai üzemeket érintik. A társaság közölte, hogy évente 20 milliárd korona megtakarítást szeretne elérni, azonban egyes elemzők szerint ehhez további 10 ezer dolgozó elbocsátása szükséges.

A cég részvényeinek árfolyama hétfőn 3,85 százalékos esés után 5,99 dolláron zárt a New York-i értéktőzsdén.

Az Ericsson részéről nem erősítették meg az elbocsátásokról szóló híreket, arról csak az első negyedévi adatokat ismertető pénteki sajtótájékoztatón nyilatkoznak. Egy szakszervezeti vezető ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy csak a leépítések pontos helye körül vannak bizonytalanságok.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Philips

Ericsson

Korábban: