A Happy End idén 3,3 milliárd forintot nyert közbeszerzési tenderen

Vágólapra másolva!
Az idei év első negyedében a közbeszerzési tendereken átlagosan 129 millió forintot nyertek  a pályázók. Az elnyert tenderek számát tekintve a Braun Medical Kft. végzett az első helyen 35 sikeres pályázattal, a tenderek értéke szerint pedig az Alterra Építőipari Kft. győzött. Ez utóbbi rangsorban második helyen a Happy End Produkciós Kft. áll. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. elemzése szerint az idei év első negyedében a közbeszerzési tendereken összesen 954 pályázó nyert, az elnyert átlagos összeg pedig 129 millió forint volt - írja a Világgazdaság.

Az elnyert tenderek száma szerinti tízes rangsorban kilenc pályázó gyógyszer-kereskedelemmel foglalkozik, a kivétel a Siemens Telefongyár Rt. A legtöbb eljárást - szám szerint 35-öt - a B. Braun Medical Kft. nyerte, második 27 sikeres pályázattal a Johnson&Johnson.

A tenderek értékét tekintve az Alterra Építőipari Kft. végzett az első helyen több mint 3,5 milliárd forinttal, második a Happy End Kft. 3,3 milliárd forinttal, harmadik pedig a ZÁÉV Rt. lett.

Az első negyedévi beszerzéseknél mindkét említett kategóriában - darabszámban és értékben - összességében az építőipar végzett az élen, második a gyógyszer és gyógyászati kellékgyártás, harmadik pedig a gazdasági tevékenységet végző szolgáltatás.

Az ajánlatokat összesen 475 szervezet kérte, legtöbbet - 29 darabot - a Budapesti Közlekedési Rt, második a Honvédelmi Minisztériun Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal, amely egyébként vezet az ajánlatkérések értékét tekintve. Ez utóbbi kategóriában második helyen a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága áll, harmadik pedig a Radioaktív Hulladékokat kezelő Kht.

(Üzleti Negyed)