Szabad lesz a valutaváltás

Vágólapra másolva!
A nyár második felében már szabadon vásárolhatunk valutát a Magyarországon tartózkodó külföldiektől, ők pedig dollárral vagy márkával fizethetnek az eladóknak, ha azok elfogadják. A kormánynak és a jegybanknak azonban nem célja, hogy a külföldi pénznemek fizetőeszközzé váljanak az országban.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztériumban és a Magyar Nemzeti Bankban most folynak az egyeztetések a devizaszabályok szabaddá tételéről. A jövő év elejétől egyébként is új devizatörvény bevezetését tervezték az illetékesek, a forint árfolyamsávjának kiszélesítése miatt azonban sürgősebbé vált a szabályok enyhítése. Ezért devizaliberalizációs kormányrendelet készül, amelyről várhatóan jövő heti ülésén dönt a kormány.

A kormányrendelet kihirdetése után szabad lesz külfölditől valutát elfogadni vagy vásárolni, és nem kell felajánlani az államnak, hanem meg lehet tartani. Így szabaddá válik a valutaváltás, ám az ezzel foglalkozó vállalkozókat, társaságokat továbbra is a régi módon ellenőrzik a hatóságok. Mindennek következtében a külföldiek tehát valutával is fizethetnek ott, ahol azt elfogadják tőlük, ám ez senki számára nem lesz kötelező, csak nem minősül a devizatörvény megsértésének, mint korábban.

Az új szabályok szerint a magyar állampolgárok minden további nélkül nyithatnak külföldön bankszámlát, és azon tarthatnak devizát. Ez a változás megnehezíti az adóhivatal munkáját, mert a más országokban lévő folyószámlákat csak külföldi hatóságok segítségével ellenőrizheti és nem zárolhatja azokat. Így az adóhatóság elesik attól a lehetőségtől, hogy ezen a módon hajtsa be kintlévőségeit. Pénzügyi szakemberek szerint azonban ez a változás érdemben nem növeli az adóhivatal elől elrejtett pénzek mennyiségét, mert a jelenleg is alkalmazott módszerek olcsóbbak és biztonságosabbak a cégekből vagyont kimentők számára.

A készülő kormányrendelet több könnyítést vezet be a külföldiek számára is. Ők is szabadon nyithatnak bankszámlát, és az ott tartott pénzt szabadon visszaválthatják devizára. Az új szabályok lehetővé teszik számukra, hogy egy évnél rövidebb futamidejű állampapírokat is vásároljanak és határidős pozíciókat nyissanak, amivel a sávszélesítés miatt megnövekedő árfolyamkockázatukat ellensúlyozhatják.

A forint árfolyamsávjának kiszélesítése ugyanis jelentősen megnövelte a devizaárfolyamtól függő gazdasági tevékenységek kockázatát, ezért indokolt, hogy a gazdasági szereplők ezen a módon csökkentsék kockázataikat.

A Népszava információi szerint a devizaszabályok enyhítésének nincsenek ellenzői, így valószínűleg könnyen és gyorsan elfogadja azokat a kormány. Egyedül az Igazságügyi Minisztériumnak vannak aggályai annak kapcsán, hogy a devizaműveleteket nem törvényben, hanem kormányrendeletben tennék szabadabbá. A jelenlegi devizatörvény azonban lehetőséget biztosít arra, hogy a kormány rendelettel szabályozzon bizonyos kérdéseket, és rendeletben megszüntesse az egyes tevékenységek bejelentési és engedélyezési kötelezettségét.

Giczi József

(Népszava)

Ajánlat:

Pénzváltó
(az Üzleti Negyed szolgáltatása)