Történetének legnagyobb veszteségét érte el a Mazda

Vágólapra másolva!
A márciussal végződő üzleti évében fennállásának legnagyobb veszteségét szenvedte el Japán ötödik legnagyobb autógyártója, a Mazda. A gyenge eredményt elsősorban a - főként Európában és Japánban tapasztalható - kereslet csökkenésével, illetve a magas nyugdíjazási költségekkel magyarázzák. A japán vállalat 33,4 százalékos tulajdonosa, az amerikai Ford új típusok bevezetését tervezi a Mazdával közösen a veszteségek csökkentése érdekében.
Vágólapra másolva!

Története legnagyobb veszteségét szenvedte el a japán Mazda autógyár a márciussal végződött üzleti évében. A visszaeső értékesítés és a nagy nyugdíjazási költségek miatt 155 milliárd jen - mintegy 1,3 milliárd dollár - volt a csoportszintű nettó vesztesége. Egy évvel korábban még 26 milliárd jen nettó profitot ért el a vállalat.

Az értékesítés 6,7 százalékkal 2 billió jenre - 16,7 milliárd dollár - csökkent. Elsősorban Japánban és Európában csökkent a kereslet a Mazda-gyártmányokra. A Mazda hazai eladásai 5,2 százalékkal csökkentek a márciusban véget ért üzleti évben, ez 306 678 eladott autót jelent. Az export 11 százalékkal csökkent és 450 623 gépkocsira.

A Mazda, amelynek 33,4 százaléka az amerikai Fordé, mindhárom nagy piacán - Japánban, Észak-Amerikában és Európában - veszteséges volt, sorrendben 1,2 milliárd dollárral, 25,8 millió dollárral és 35 millió dollárral. A Ford egyébként új típusok bevezetésében is közreműködik a Mazdával, többek közt a 3 éves Familia, illetve az 5 éves Demio modellek lecserélésével. Befektetői vélemények szerint azonban ezek a tervek rövid távon nem csökkentik a veszteségeket.

Az esedékessé vált nyugdíjazások 155 milliárd jenbe - 1,3 milliárd dollár - kerültek, és ehhez járult még egy egyszeri 330 millió dolláros veszteség az egyik gyár bezárásából és az ottani korai nyugdíjazásokból.

Korábban a Mazda tizenöt évre el akarta húzni a nyugdíjkötelezettségek leírását, de utóbb úgy határozott, hogy egyetlen évre számolja el ezeket, nehogy sok évig terheljék a mérleget. Az év elején a Mazda közölte, hogy az anyavállalattól el akarja bocsátani a munkaerő 10 százalékát, könnyítendő a munkaerőköltségen. A meghirdetett előnyugdíjazási programra azonban többen jelentkeztek a vártnál, és ez megterhelte a mérleget az üzleti év végén.

A Mazdánál remélik, hogy a mostani üzleti év végére eljutnak a nullszaldóhoz, 2,1 billió jen értékesítésből. Az árfolyamkockázat csökkentése végett 2003-ban megkezdik a gyártást a Ford spanyolországi, valenciai telephelyén is.

A Mazda részvényei 3,4százalékos csökkenést követően 310 yenen zártak a csütörtöki kereskedési napon, a Ford papírjai pedig 0,5 százalékot veszítve értékükből 25,65 dolláros áron zártak a New York-i értéktőzsdén.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Mazda

Ford