<P>A Financial Times a Mol forráskihelyezéséről</P>

Vágólapra másolva!
A Mol Rt. példáján szemlélteti a vállalati részlegek kiszervezésének közép- és kelet-európai gyakorlatát hétfői számában a Financial Times. A brit lap arról az ügyletről számol be, amelyet a magyar olajipari cég a professzionális üzleti szolgáltatásokat nyújtó amerikai Accenture-rel kötött számviteli részlegének kiszervezéséről.
Vágólapra másolva!

Csaknem másfél évi előkészület és tervezés után idén januártól a Mol számviteli részlegének több mint 400 alkalmazottja igazolt át az Accenture tanácsadócéghez a volt keleti tömb országaiban eddig végrehajtott legnagyobb kiszervezés keretében. A művelet maga nem számít újdonságnak Közép-Európában - jegyezte meg a lap -, de a Mol-Accenture ügylet méretei szokatlanok.

Úttörő jellegű a megállapodás annyiban is - fűzte hozzá a lap, az amerikai cég egyik vezetőjét idézve -, hogy a térségben a tevékenységek kihelyezése eddig általában teljesen saját tulajdonban lévő leányvállalatok alapítását jelentette. A Mol ezzel szemben nem tulajdonosa a tanácsadócégnek.

Az amerikai cég szerződéses kötelezettséget vállalt arra, hogy öt év alatt reálértékben 40 százalékkal (1 milliárd forinttal) csökkenti a Mol számviteli kiadásait. A megállapodásnak a profitmegosztásra vonatkozó része szavatolja, hogy mindkét vállalat érdekelt legyen az ügylet sikerében.

Függetlenségének megőrzése érdekében a Mol igyekszik kamatoztatni szerkezetátalakítási tapasztalatait, és tavaly 36 százalékos részesedést szerzett a Slovnaft szlovák olajfinomítóban - emlékeztetett a lap. A lap szerint az ilyen ügyletek, még ha barátiak is, új problémákat vetnek fel, megcsapolva a vállalatvezetés idejét és energiáit.

Ha az új rendszer beválik, az Accenutre más ügyfelekkel is hasonló megállapodásokat kíván majd kötni, és abban a térségben, amely tele van karcsúsításra törekvő volt állami vállalatokkal, a potenciális piac óriási - írta a Financial Times.

(MTI)

Ajánlat:

Mol Rt.