Szeptemberig nem emelkedik a sertéshús ára

Vágólapra másolva!
A Vágóállat és Hús Terméktanács szerdai rendkívüli elnökségi ülésén úgy határozott, hogy - egyetértésben a tenyésztőkkel, feldolgozókkal és kereskedőkkel - szeptemberig nem emeli a sertéshús fogyasztói árát. Így egyelőre nem változik az élősertés kilogrammonkénti 360 forintos felvásárlási ára és a karaj továbbra is 1000-1200 forintos áron lesz kapható. 
Vágólapra másolva!

Szeptemberig biztosan nem emelkedik a sertéshús ára Magyarországon. Az ágazat szereplői, a tenyésztők, a feldolgozók és a kereskedők egyetértettek abban, hogy a jelenlegi árszinten stabilizálják a magyarországi sertéshús árakat.

Erről a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) szerdai budapesti rendkívüli elnökségi ülésén döntöttek - tájékoztatta az újságírókat a testületi ülést követően Hegedűs Géza, a VHT elnöke.

Elmondta: az élősertés felvásárlási ára szeptemberig 360 forint marad kilogrammonként. A kiskereskedelemben a jelenlegi 1000-1200 forintos karajár sem változik.

Zádori László, a Terméktanács titkára a garancia kérdéséről szólva úgy fogalmazott: az ártartásra az a legnagyobb biztosíték, hogy a magyar sertésfelvásárlási árak nem mehetnek a dán felvásárlási árak fölé.

Ha ez megtörténik, a magyar húsfeldolgozók közül sok csődközeli helyzetbe kerülhet, ami a feldolgozó üzemeknek nem érdekük. A kereskedőknek pedig fontos, hogy minél alacsonyabbak legyenek az eladási árak. A tenyésztők számára a jelenlegi árszint 10 százalék körüli nyereséget biztosít az elmúlt évek nullaszázalékos eredményével szemben.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy május elejétől a terméktanács saját intervenciós alapjából támogatja az I-es típusú húsmarha tenyésztőket annak érdekében, hogy a kivitel biztosítható legyen. A kiviteli támogatás július 31-ig lesz érvényben és a tenyésztők 30 forintos támogatásra számíthatnak kilogrammonként.

(MTI)

Korábban: