Ötmilliárd eurós részvénykibocsátásra készül a KPN

Vágólapra másolva!
Kelet-Európai érdekeltségeinek eladásán túl ötmilliárd eurós részvénykibocsátással kívánja anyagi helyzetét javítani a holland KPN távközlési cég - értesült a Financial Times. A vállalat szóvivője nem zárta ki a részvénykibocsátás lehetőségét, ami a második legnagyobb európai kibocsátás lenne.
Vágólapra másolva!

A holland KPN Telecom idei első negyedévi pénzforgalmi egyenlegében is visszaesést kénytelen elkönyvelni, mindenekelőtt német mobilszolgáltató leányvállalata, az E-Plus tevékenysége miatt. A cég - amely pénteken teszi közzé első negyedéves eredményeit - a Financial Times pénteken megjelent nemzetközi kiadása szerint 5 milliárd eurós részvénykibocsátásra készül, hogy javítson pénzügyi helyzetén.

A vezető holland távközlési cég a hónap elején már közölte, hogy első negyedéves pénzforgalmi egyenlegében (EBITDA) csekély visszaesést vár, míg eladásait az előző év hasonló időszakához képest 20 százalékkal növelte.

A Financial Times becslése szerint 5-5,5 milliárd eurónyi részvényt mélyen piaci értéke alatt, féláron adnák, és ez a British Telecom 5,9 milliárd fontos hasonló ügylete után a második legnagyobb részvénykibocsátás lenne Európában. A KPN egyik szóvivője nem zárta ki a részvénykibocsátás lehetőségét.

A holland távközlési cég 22 milliárd eurós adósságát az esetleges részvénykibocsátáson túl a főprofilba nem vágó tevékenységek értékesítéséből is finanszírozni kívánja. A vállalat mintegy 1,5 milliárd eurós bevételre számít kelet-európai érdekeltségeinek eladásából. A KPN a PanTel többségi, és a Pannon GSM legnagyobb tulajdonosa.

A holland cég részvényeinek árfolyama péntek délelőtt közel 20 százalékkal zuhant az amszterdami értéktőzsdén.

A KPN pénteken bejelentette, hogy első negyedévi nettó vesztesége 539 millió euró volt, a tavalyi első negyedévi nullszaldó helyett; amit a nagyobb kamatköltségekkel és az arculatleírással magyaráztak.

Az értékesítés az első negyedévben 2,96 milliárd eurót tett, 20 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 2,46 milliárdnál, a pénzforgalmi többlet azonban 2,5 százalékkal 795 millió euróra csökkent a tavalyi első negyedévi 815 millióról. Az első negyedévi eredmény kissé elmaradt az korábbi elemzői várakozásoktól.

(MTI)