A német szolgáltatók közösen építhetik ki az UMTS-hálózatokat

Vágólapra másolva!
Németországban a jövőben az egyes távközlési szolgáltatók együttműködhetnek a harmadik generációs mobilhálózatok kiépítésében és üzemeltetésében. A cégek megoszthatják egymással antennáikat és jeltovábbító állomásaikat úgy, hogy eközben vállalják a koncessziós szerződésekben vállaltakat. Az együttműködés révén jelentős összegeket takaríthatnak meg a szolgáltatók.
Vágólapra másolva!

A német távközlési felügyelet kedden engedélyezte az együttműködést a harmadik generációs mobilhálózatok megépítésében és az infrastruktúra kezelésében a koncessziós társaságok számára.

Az engedélyezett együttműködés keretében - amely egyébként jelentős megtakarításokat tesz majd lehetővé a szolgáltatók számára - a vállalatok megoszthatják jeltovábbító állomásaikat és antennáikat, anélkül, hogy a koncessziós szerződésekben vállalt kötelezettségeik sérelmet szenvednének.

A felügyelet azonban közölte, hogy ez elvi engedély, és a távközlési vállalatok esetleges együttműködési megállapodásait majd egyenként és külön-külön megvizsgálják.

A hat nyertesnek - köztük a Deutsche Telekomnak - tavaly összesen 50,5 milliárd euróba kerültek a koncessziók. Ezzel a német költségvetés mérlege váratlan többletbe fordult, a távközlési vállalatok viszont eladósodtak.

A hat nyertes közül öten már jelezték, hogy különböző szintű együttműködésre törekednek, ellenkező esetben ugyanis az új hálózatok kiépítése egyenként és átlagosan további 6 milliárd eurójukba kerülne. Egyedül a Vodafone-leányvállalat, a Mannesmann Mobilfunk vezetői közölték, hogy mindenféle együttműködést elleneznek.