Vágólapra másolva!
Négymilliárd forint értékű - mintegy 20 millió eurós - zöldmezős beruházással kipufogógyárat épít Vasváron a francia Faurecia cégcsoport. A 14 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnok alapkövét csütörtökön Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkárának jelenlétében rakták le az építtetők.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár elmondta, hogy a beruházás 200 millió forintos állami támogatásban részesült a Széchenyi-tervből és az új gyár 400 embernek ad majd munkát. kár. A vasvári üzem a magyarországi autógyárak, az Audi és az Opel fontos beszállítója lesz - mondta.

Armand Batteaux, a Faurecia cégcsoport alelnöke az alapkő letételekor arról szólt, hogy a vasvári gyár lesz az első magyarországi beruházásuk.

A Faurecia cégcsoport az autóalkatrész-gyártók között Európában a harmadik legnagyobb, elsősorban kipufogórendszerek, autóülések gyártásával foglakoznak, de készítenek autórádiókat és CD-ket is. A francia cégnek avilág 36 országában van gyára, éves forgalma pedig meghaladja a 8,5 milliárd eurót - mondta.

A vasvári üzemben, amely várhatóan egy év múlva épül fel, évente másfél millió kipufogó készül majd, 2006-ig összesen 32 milliárd forintnyi termelési értéket kívánnak elérni a tulajdonosok.

(MTI)

Ajánlat:

Faurecia