Dinamikusan nőtt a kockázatitőke-piac Magyarországon

Vágólapra másolva!
Dinamikus növekedés tapasztalható a magyar kockázatitőke-piacon, amely egyrészt a kisebb befektetések számának a növekedésére, másrészt a nagybefektetések volumenének erőteljes bővülésére vezethető vissza - nyilatkozta Zombory Viktória, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke. A tranzakciók száma tavaly megnégyszereződött az 1999-es évhez képest.
Vágólapra másolva!

A befektetőcégek száma több mint háromszorosára növekedett, ez a teljes tőkebefektetés 2,5-szeres növekedését hozta magával. Tavaly a kockázatitőke-beruházások összege mintegy 31 milliárd forint volt.

Úgy a befektetések száma, mint a befektetett tőke nagysága meghatározott szerepet játszott Magyarország "új gazdaságának" életében, amelyben a legnagyobb részt az internetes tanácsadás, a tartalomszolgáltatás, a telekom, a média- és az egészségügyi beruházások képviselték - emelte ki Zombory Viktória.

Az egyesület felmérése szerint a tavalyi összesen 47 üzletből 22 kizárólag magyarországi, 25 pedig régiós befektetés volt, ebből 38 teljesen új tranzakcióként lépett be.

Tavaly két nagy, több mint 20 millió eurós tranzakciójával a legnagyobb összegű befektetést a Raiffeisen Private Equity Management (RPEM) eszközölte, amely május végén megnyitotta budapesti irodáját. Ezzel újabb lépést tett afelé, hogy Közép-Kelet-Európa egyik vezető kockázati tőkealapjává váljon.

Az RPEM elsősorban a márkás fogyasztási cikkek gyártása, a média- és a szórakoztatóipar területén működő vezető vállalatokba fektet be. A kockázati tőkealap tőkéje mintegy 80 millió euró, 21 milliárd forint. A tőkealap eddig két társaságba fektetett be Magyarországon: az egyik a magas minőségű nyomtatott csomagolóanyagokat gyártó Cofinec, a másik cég az Intercom, a multiplex mozik piacán működő vállalatcsoport. Jelenleg öt üzleti lehetőséget vizsgálnak Magyarországon.

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület 1991. évi megalapítása óta komoly részt vállal a magyarországi kockázati és magántőke ágazat fejlesztésében. A kezdetben 5 taggal megalakult szervezet a 10. jubileumi esztendejében immár több mint 58 társaságot és 10 egyéni tagot tömörít. Közülük a befektetői oldalt képviselő 23 cég teljes jogú tagsággal rendelkezik.

(MTI)