A felvásárlások és összeolvadások további növekedésére lehet számítani

Vágólapra másolva!
Az európai uniós csatlakozás előtt és után a vállalati felvásárlások és összeolvadások további felgyorsulására lehet számítani Magyarországon - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. és az Ernst and Young által 385 vállalkozás körében végzett felmérésből. Tavaly Magyarországon csaknem 300 felvásárlási és fúziós tranzakció történt mintegy 5 milliárd dollár értékben, ami 50 százalékos növekedést jelent 1999-hez képest.
Vágólapra másolva!

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke sajtótájékoztatón kedden elmondta: az ügyletek elsősorban a bankokat, a takarékszövetkezeteket, a brókercégeket, a kiskereskedelmet, a tartósító-, a hús- és a malomipart, a szoftverfejlesztő-, az internet- és a kábeltelevíziós szolgáltatókat érintik majd.

Tavaly Magyarországon csaknem 300 felvásárlási és fúziós tranzakció történt mintegy 5 milliárd dollár értékben, ami mind számban, mind összegben 50 százalékos növekedést jelent 1999-hez képest. A kutatók 2001. január és márciusa között 3060, főleg 50 fő feletti vállalatot kerestek meg, melyek közül 385 válaszolt, ez nemzetközileg jó válaszadási aránynak tekinthető. A felmérésben résztvevő vállalkozások 187400 főt foglalkoztatnak és 1999-es összesített árbevételül elérte a 3080 milliárd forintot.

A fúziós és felvásárlási ügyletek általában növelték a vállalati gazdálkodás hatékonyságát, ugyanakkor érdemben nem korlátozták a piaci versenyt. A megkérdezett vállalkozások negyede további ügyletekre számít a következő két-három évben, aminek következtében nő az iparági koncentráció, az optimális üzemméret és a vállalatok nyereségessége is.

A válaszadók csaknem fele szakmai befektetők megjelenését várja. Az érintett cégek 13 százaléka jelenleg is tárgyalásokat folytat fúziós, illetve felvásárlási ügyletekről. Azt, hogy 2002-ig további ügyletben vegyenek részt, a megkérdezett cégek 20,5 százaléka tartotta valószínűnek.

A válaszadók az elmúlt öt évben 60 fúziós tranzakcióban voltak érintettek, melyeknek átlagos volumene 535 millió forint volt. A válaszok alapján feltételezhető, hogy a fúziós ügyeletek száma az idén tovább emelkedik. A döntésnél 18,6-18,6 százalékban a piaci részesedés növelése a cél, illetve az ügylet valamilyen stratégiai döntés eredménye volt. A fúzió hatására a válaszadó cégek 44 százalékánál volt elbocsátás, átlagosan 160 alkalmazottól váltak meg.

A felvásárlási ügyeletek során a vásárlók átlagosan 81,8 százalékos részesedés birtokába jutottak. A válaszadók felének döntésében a piaci részesedés növelése, kisebb részüknél stratégiai döntés, a növekedési ütem fokozása, valamint a tevékenységi kör kiszélesítése játszott szerepet.

(MTI)