Szeptembertől nőhet a lakáshitelek támogatása

Vágólapra másolva!
Szeptembertől várhatóan nő a lakáshitelek kamattámogatása, így az új lakás vásárlásához és építéséhez felvehető kölcsön után a jelenlegi nyolc százalék helyett hat százalék kamatot kell majd fizetni - értesült a Világgazdaság. A tervek szerint nő a támogatás ideje, 10-ről 15 évre. Változik a felvehető hitel nagyságrendje is, tízmillió forint helyett akár 15 millió forint is igényelhető majd.
Vágólapra másolva!

A kedvezmények bővítésétől a kormányzat azt várja, hogy évente 70-80 ezer új lakás épül fel - írja a lap.

Számítások szerint a kamatcsökkentés és a futamidő növekedésének hatására a havi törlesztő részlet 30-40 százalékkal lesz kevesebb.

A tervek között szerepel az is, hogy a telkek közművesítésére, előkészítésére is igényelhető lesz a kamattámogatásos kölcsön - értesült a Világgazdaság. Emellett a lakáshitelekhez kötődő adókedvezmény mértéke a jelenlegi 35 ezer forintról várhatóan 240 ezer forintra emelkedik majd.

(MTI)