GKI: lejtőn az ingatlanpiaci konjunktúraindex

Vágólapra másolva!
A fővárosi ingatlanpiaci konjunktúraindex összesített értéke áprilisban mínusz 8,3 volt - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. felméréséből. A múlt év egészében az index 6,5, decemberben 0,4 volt. A konjunktúraindex a lakások, irodák, üzlethelyiségek és raktárak piacán a kereslet és a kínálat jövőbeni alakulását mutatja, illetve azt is előrejelzi, hogy az egyes ingatlanfajták forgalmazói, illetve építtetői számítanak-e nagyobb ingatlanberuházásokra, illetve bővülő forgalomra. A negatív tartományban lévő index kínálati, a pozitív index keresleti piacot jelez.
Vágólapra másolva!

A GKI által, a Wallis Ingatlan Rt. és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködésével készített felmérés szerint az index mérséklődése elsősorban az irodák és az üzlethelyiségek piacának alacsony, mínusz 20,9-es, illetve mínusz 12-es konjunktúraindexére vezethető vissza. Ezeken a piacokon a kínálat a közelmúltban dinamikusan emelkedett, az ingatlanpiaci szakértők a következő egy évre csökkenő befektetői kedvet jeleztek előre. A lakáspiac plusz 10,7-es indexe azonban egy jövőbeni lakásépítési, vásárlási konjunktúrát prognosztizál. A GKI tájékoztatása szerint az ingatlanpiac szereplői összességében kínálati piacot érzékelnek. Erős a túlkínálat az üzlethelyiségek és az irodák piacán, túlkereslet tapasztalható lakásoknál és az építési telkeknél, míg a raktáraknál és üzemcsarnokoknál enyhe túlkínálatról számoltak be az ingatlanpiaci szakértők.

A budapesti üzlethelyiségek esetében a korábban kiegyensúlyozott piac főként az újonnan megnyíló bevásárlóközpontok miatt mozdult el a túlkínálat felé. A fővárosi lakóingatlanok közül az új építésűek kereslete a legélénkebb. Az ingatlanforgalmazók szerint a következő egy évben bővülni fog a kereslet az építési telkek és a raktárak iránt, azonban csökkenő kereslet várható az irodák és a lakások piacán. A gazdaságkutató intézet felmérése szerint áprilisban a lakáspiacon az ingatlanfejlesztők pesszimistábbak lettek, a forgalmazók viszont optimisták maradtak. Az irodapiacon a vállalatok, az ingatlanforgalmazók és -fejlesztők is egyre pesszimistábbak.

A fővárosi vállalatok, ingatlanfejlesztők és forgalmazók előrejelzései alapján a következő egy évben az építési telkeknél körülbelül 16 százalékos, az új építésű lakóingatlanoknál 11 százalékos, az üzlethelyiségeknél 9 százalékos, míg az irodáknál és raktáraknál 7 százalékos áremelkedést prognosztizáltak - áll a gazdaságkutató intézet elemzésében.

(Népszava)