Továbbra is vonzónak bizonyul a "devizás" hitel

Vágólapra másolva!
A forint árfolyamsávjának egy hónappal ezelőtti kiszélesítése után hirtelen megnőtt a kockázata a lakossági körben közkedvelt "devizás" hiteleknek. Az adósok a forint látványos erősödésével "nyerésben" vannak, s a többnyire euró alapon nyújtott hitelek növekedése is töretlen. Két nagybanknál a 2000-ben bevezetett euró alapú hitelekből máig mintegy 7-8 milliárd forint értékű állomány gyűlt össze.
Vágólapra másolva!

A deviza alapú hitelek gyors népszerűségre tettek szert az utóbbi másfél-két évben. Kamatuk ugyanis a devizakamatokhoz igazodva kezdetben mintegy 10-12 százalékponttal kisebb volt a forintban felvett kölcsönökénél, miközben az árfolyamkockázatot behatárolta, hogy a forint - előre meghirdetett leértékelési ütem mellett - kis sávban ingadozott.

A forintkamatok azóta csökkentek és a lebegési sáv közel egy hónapja a hatszorosára tágult, növelve a kockázatot. Az euró alapú kölcsön azonban továbbra is vonzó maradt a forint látványos erősödése miatt. A felértékelődő forint révén keletkező nyereség nehezen számszerűsíthető, mert függ a hitelek futamidejétől és a törlesztés módjától. Az egyesülés alatt álló K & H-ABN Amro Bank euró alapú személyi kölcsönénél mindenesetre csökkenti a kihelyezett hitelek törlesztőrészleteit.

Ilyen körülmények között nehéz lenne bárkit is rávenni a deviza alapú hitel forintosítására.

Főként azért, mert a lakossági forintkamatok a fogyasztási hiteleknél meglehetősen magasak. A forintosítás ráadásul nem ingyenes, fix díja 18 ezer forint. Az euró alapú kölcsön népszerűségére utal, hogy a 2000 szeptemberétől kapható hitelből - forintban számolva - valamivel több mint 4 milliárdos állomány gyűlt össze - mondta Bíró Péter, a Kereskedelmi és Hitelbank igazgatója. Az egymillió forint feletti személyi kölcsönök kategóriájában a deviza alapú hitel jobban nőtt, mint a forinthitel. A forintos kölcsönt ugyanis valamivel 24 százalék alatti kamaton nyújtja a bank, az euró alapút viszont 14-15 százalék között. Az árfolyamkockázatot pedig mérsékli, hogy a banktól felvett euró alapú személyi kölcsönök futamideje többnyire 3 év alatt van.

Az ügyfelek közül ugyan többen elbizonytalanodtak a sávszélesítés után, s kevésbé mernek kockázatot vállalni, de összességében a piaci hiteleink között a korábbi dinamikával nő az euró alapú lakáshitel, amelyből alig egy év alatt mintegy 3 milliárdot helyeztünk ki - mondta Szabó Aladár, az MKB főosztályvezetője. A hitelfelvevők átlagban 10-20 éves törlesztésre kötelezik el magukat, tehát a hosszú futamidő miatt különös gonddal kell foglalkozni az árfolyamkockázattal. Tény, hogy az 5-6 százalékkal erősebb forint egyelőre az adósok malmára hajtja a vizet. A forintban fizetett törlesztőrészletekben azonban a hosszú futamidő miatt kiegyenlítődik a mostani nyereség.

A felértékelődött forint révén lecsökkent tőke csak annak hozna látványos hasznot, aki most egy összegben forintban visszafizetné tartozását. Bár ennek díja, az előtörlesztéshez vagy a hitel forintosításához hasonlóan a fennálló hitelállomány 1 százaléka, ennek kifizetése után is maradna bőven a nyereségből. Lakáshitelt azonban nem spekulációból vesznek fel, így kevesen vannak abban a helyzetben, hogy ezt megtegyék - vélte a főosztályvezető. Hozzátette, az euróhitel a sávszélesítéssel együtt járó kockázatnövekedés ellenére valószínűleg azért maradt népszerű, mert a hitel összes terhe más piaci feltételű forinthitelekhez hasonlítva - a futamidő elején jóval kisebb, s ha a forint erős marad, még jó darabig nem is változik ez a helyzet.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)