Idén 40 ezerrel csökkenhet a munkanélküliek száma

Vágólapra másolva!
A regisztrált munkanélküliek száma az év végén várhatóan 335-340 ezer lesz, ami 30-40 ezres csökkenést jelent éves összevetésben - állapítja meg a Gazdasági Minisztérium felmérése. A kutatás eredménye szerint a vállalatok negyede bővíti kapacitását az első félévben, és a cégek fele arra számít, hogy rendelésállománya nő.
Vágólapra másolva!

A felmérés eredményeiről szerdán a tárcánál tartott sajtótájékoztatón Glattfelder Béla politikai államtitkár elmondta: az első félévben az előző félévhez viszonyítva 32 500-zal nőtt a foglalkoztatottak létszáma, és a második félévben további 10-15 ezerrel nőhet a dolgozók száma. A felmérés szerint az új munkahelyek több mint fele a feldolgozóiparban keletkezik: elsősorban a textilipar, a gépipar és az élelmiszeripar jelzett munkaerő-igényt. A megkérdezett vállalatok 40 százaléka növelni kívánja alkalmazottainak számát.

Az államtitkár elmondta: az idén márciusban végzett felmérés során 4668 gazdálkodó szervezet vezetőit kérdezték meg a munkaügyi központok munkatársai. Ezek a vállalatok alkalmazzák a munkavállalók 26,3 százalékát alkalmazzák, így a felmérés meglehetősen nagy minta alapján készült.

A kutatás alapján megállapítható az is, hogy igen erőteljes a cégek beruházási szándéka: az első félévben minden negyedik vállalat növeli kapacitását új beruházással, míg a feldolgozóipari és építőipari cégek között ez az arány meghaladja a 30 százalékot. A válaszok alapján feltételezhető, hogy ez a beruházási kedv az év második felében is fennmarad.

A folyamatos gazdasági növekedést jelzi a cégek rendelésállományának gyarapodása is. Az előrejelzések szerint a második félévben a gazdálkodó szervezetek csaknem 50 százaléka számít a rendelésállomány növekedésére, s csak egy tizede feltételezi annak csökkenését.

(MTI)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium

Korábban: