<P style="MARGIN: 0cm 0cm 0pt">Átrendeződött a világ vállalati rangsora

Vágólapra másolva!
A Business Week által összeállított ezres vállalati rangsor alaposan átrendeződött az elmúlt évben. Piaci értékük alapján a technológiai és távközlési cégek mutatják a legnagyobb visszaesést, fúzióknak köszönhetően több óriásvállalat - például az AOL Time Warner és a Pfizer gyógyszercég - került igen előkelő pozícióba. A magas olajáraknak köszönhetően az olajipari cégek is rendre az élboly tagjai, a General Electric pedig idén másodszor listavezető.
Vágólapra másolva!

Piaci érték alapján jelentős változáson ment át a Business Week által összeállított ezres vállalati rangsor. A BW kommentárjában a "Bye-bye Pentium. Hello Viagra." felütéssel indít, ami a csúcstechnológiai cégek látványos csúszását, valamint a Viagrát előállító Pfizer gyógyszermamut előretörését hivatott jelezni. A Pfizer egy versenytársa, a Warner Lambert Co. felvásárlásával került a huszadik helyről a negyedik helyre (piaci értéke így 172 milliárdról 271 milliárdra nőtt). Az Intel - hasonlóan a többi technológiai céghez - piaci értékének több mint felét veszítette el az elmúlt év során. Míg a tavalyi besorolás szerint a chip-gyártó 417 milliárd dolláros piaci kapitalizációval a világ második legértékesebb vállalata volt, addig az idén 180 milliárddal csupán a tizenharmadik helyen rangsorolták.

A Top 1000-es rangsor élén másodszorra végzett a General Electric, a Microsoft - az új gazdaság mélyrepülését kivédve - javított helyezésén, és így a második helyre kúszott fel a tavalyi negyedikről. A Top 10-től búcsúzott a Nokia, a Cisco Systems, a brit Vodafone és a japán NTT DoCoMo, az európai telefontársaságok pedig kivétel nélkül a legnagyobb veszteséget könyvelhették el. A Vodafone a 6. helyről csúszott a tizennegyedikre, a Deutsche Telekom a tizenhatodikról a harminchetedikre, a France Telecom pedig a tavalyi huszonötödik helyezését a hatvanharmadikkal cserélte fel.

Az első tíz legértékesebb vállalat közül a stabilan magas olajárak miatt három olajipari cég javított a pozícióján (Exxon, Royal Dutch/Shell, BP), fúziók segítségével a korábban már említett Pfizer mellett az AOL Time Warnernek sikerült feljebb kapaszkodnia.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: