Ráfizet az agrárium a forint erősödésére

Vágólapra másolva!
A forint erősödése, a kiviteli támogatások mérséklődése, valamint a termelési költségek és az értékesítési árak között mutatkozó különbség több mint 100 milliárd forintos veszteséget okoz a hazai élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalatoknak. A veszteség oroszlánrészét az agrárexport háromnegyedét lebonyolító élelmiszeripari vállalkozások könyvelhetik el, de a mezőgazdasági termelők is alaposan ráfizetnek. A veszteségek állami ellentételezése nélkül rövid távon likviditási problémákra, hosszabb távon pedig csődhullámra lehet számítani.
Vágólapra másolva!

A forint eddigi és jövőbeni - a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2,5 százalékosra prognosztizált - erősödése 30 milliárd forintos veszteséget okoz az élelmiszeripar számára - nyilatkozta a Népszavának Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) főtitkára. Ez a kiesés a exporttámogatások lefaragásából származó 10 milliárdos veszteséggel együtt már több lesz, mint az ágazat teljes tavalyi adózott eredménye. Ráadásul az élelmiszeriparban dolgozóknak szembe kell nézniük azzal is, hogy a termelési költségek emelkedése és az értékesítési árak közötti különbség folytán még legalább 30 milliárd forintos veszteséget kell "lenyelniük".

A jegybank politikája már korábban sem nyerte el az élelmiszeripar tetszését, hiszen a tavaly év végén és az idén év elején végrehajtott, "bujtatott" forintfelértékelés 4 milliárd forintot vett ki az ágazatban dolgozók zsebéből, amihez a forint erősödése májusban és júniusban még 3 milliárdot tett hozzá. Abban az esetben, ha a forint az év második felében a jegybank által jósoltnak megfelelően 2,5 százalékkal erősödik, az újabb 23 milliárdos veszteséget jelent, ám ha a nemzeti valuta ennél jobban szerepel, akkor a kiesés is tovább nőhet.

A forint erősödésének kárvallottjai a leginkább exportra termelő ágazatok, például a hús- és baromfiipari cégek, a zöldség- és gyümölcsfeldolgozók, valamint a borászatok. Náluk az import olcsóbbá válásából eredő haszon sem érzékelhető, hiszen alig használnak ilyen anyagokat. Valamivel jobban járnak viszont a sok külföldi eredetű alapanyagot használó kávét, kakaót, csokoládét és különféle fehérjetakarmányokat kínáló vállalkozások. Összességében véve azonban ezek sem lehetnek felhőtlenül boldogok, hiszen termékeik mind a hazai, mind a külpiacokon megdrágulnak versenytársaikhoz képest. Ez pedig az értékesítési lehetőségeik szűküléséhez vezethet.

Piros László szerint nemzetgazdasági hatása is lehet annak, hogy a forint erősödése kedvezőtlenül érinti az élelmiszer-gazdaságot. A piacok elvesztése, az exportbevételek csökkenése, az importtermékek beáramlása miatt ugyanis akár 25 százalékkal is nőhet a külkereskedelmi mérleg hiánya. Veszélybe kerülhet a forintsáv-szélesítés fő célja, az infláció csökkentése is, hiszen egyelőre semmi jele annak, hogy az élelmiszerárak az idei év második felében csökkenni fognak. Az élelmiszer-feldolgozók és a gazdaság egészére kedvezőtlen folyamatoknak az ÉFOSZ véleménye szerint úgy lehetne gátat vetni, ha a kormány a vállalkozások által felvett rövid lejáratú hitelekhez visszamenőleg kamattámogatást adna. Állami kompenzáció nélkül Piros László szerint likviditási gondokra, később pedig a mezőgazdasági termékek iránti kereslet visszaesésére és élelmiszer-ipari csődhullámra is számítani lehet.

A mezőgazdasági termelők helyzete sem lett könnyebb a sávszélesítés miatt. Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára úgy látja, a forint erősödése a belföldi felvásárlási árakat is lenyomja, mivel azokat az exportárakat alapul véve számítják ki a felvásárlók. Ráadásul mindez olyan időszakban történik, amikor a külföldön legnagyobb mennyiségben értékesített agrártermékek (gabona, zöldség, gyümölcs) betakarítása zajlik. A gazdák veszteségeit növeli, hogy miközben az exporttámogatások amúgy is csak töredékét teszik ki a versenytársnak számító nyugat-európai termelők által kapott segítségnek, a kormány még a nemzetközi szerződések által biztosított szubvenciót sem biztosítja.

Mihálovits András

(Népszava)