A várakozásoknak megfelelő félévet zárt a Swissair

Vágólapra másolva!
A Swissair svájci légitársaság az év első felében 6,4 milliárd svájci frank forgalmat ért el ami 5,2 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi év hasonló időszakához képest. A társaság bevételei pedig 8,9 százalékkal emelkedtek, és 2,9 milliárd frankot tettek ki. Európa negyedik legnagyobb légitársasága ugyanakkor az elkövetkező másfél év során 3 milliárd frankos vagyontól kíván megszabadulni és költségcsökkentést tervez a repülési üzletágban.  
Vágólapra másolva!

Elégedett az első félévi üzletmenettel a pénzügyi gondokkal küzdő Swissair svájci légitársaság. A vállalat forgalma 5,2 százalékkal 6,4 milliárd svájci frankra nőtt ebben az időszakban, a repülésből mint fő tevékenységből származó bevételek 8,9 százalékkal, 2,9 milliárd frankra emelkedtek. A rendkívüli tételek előtt számított működési nyereség nem változott az előző év azonos időszakához képest.

Ezzel együtt a cég takarékossági intézkedéseket vezet be, több érdekeltségét eladja és költségcsökkentést hajt végre elsősorban a repülési üzletágban. A légitársaság a következő másfél évben mintegy 3 milliárd frankos vagyontól akar megszabadulni, ebből 900 milliónyit már el is adtak. Az elnök, Mario Corti szavai szerint leépítésre egyelőre nem gondolnak, de a természetes létszámcsökkenés további megtakarítást eredményez. Jelenleg 70 ezer alkalmazottal dolgoznak, ez a létszám természetes módon évente 3500 fővel csökken.

Corti közölte: tiszteletben tartják kötelezettségeiket, amelyeket a Sabena belga légitársaság irányában vállaltak és egyelőre megtartják a belga légitársaságban levő 49,5 százalékos részesedést.

A Swissair tavaly 2,88 milliárd frankos veszteséget halmozott fel és ezzel 70 éves történetében a legrosszabb eredményt érte el. A Swissair Európa 4. legnagyobb légitársasága, nettó adóssága június végén 7,8 milliárd frank volt a március végi 8,3 milliárd után.

A Swissair-csoport papírjai a csütörtöki kereskedési napon több mint 10 százalékkal erősödtek a zürichi értéktőzsdén.

(MTI)

Ajánlat:

Swissair