Rekordforgalom mellett 36,7 százalékkal, egy dollár alá csökkent a legnagyobb európai kábeltársaság, a United Pan-Europe Communications (UPC) részvényeinek árfolyama hétfőn, a Nasdaq-on - jelentette a Bloomberg hírügynökség. Befektetők szerint a vállalat pénzügyi helyzete súlyos, és ha a részvények árfolyama tartósan egy dollár alatt marad, akkor a vállalatot kizárhatják a Nasdaq-ról.
A hétfői kereskedés során 14 millió UPC-részvény cserélt gazdát, és a papírok értéke 36,7 százalékkal, 0,95 euróra csökkent. Egy évvel ezelőtt még 34 eurót adtak egy UPC-részvényért.
Szakértők és kereskedők a papírok árfolyamának mélyrepülését azzal indokolták, hogy a cég pénzügyi helyzete a befektetők szerint ingatag: egyre-másra terjednek el olyan hírek, hogy a vállalat kifogy a készpénzből, amit a UPC illetékesei rendre cáfolnak. Az MSN Money Central emlékeztet arra is, hogy a vállalat adóssága az első negyedév végén 7,2 milliárd euró volt.
Az árfolyam zuhanásának egyik oka az is lehetett, hogy a befektetők attól tartanak, hogy a UPC részvényeit kizárhatják a Nasdaq-ból. A börze szabályai szerint ugyanis ha egy papír árfolyama 30 egymás utáni kereskedési napon 1 dollár alatt marad, akkor a kibocsátót figyelmeztetik, majd ha az árfolyam további 90 napon keresztül nem emelkedik, akkor a céget kizárhatják a tőzsdéről.
(Üzleti Negyed)
Ajánlat:
[origo]
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham megkönnyezte utolsó párizsi meccsét
Gólpasszt adott, majd lecserélték - már csak egy meccse van az angolnak.