Kihalófélben a brókerszakma

Vágólapra másolva!
Becslések szerint az év eleje óta megfeleződött a befektetési vállalkozásoknál foglalkoztatott alkalmazottak száma. Jelenleg már ezren sem dolgoznak a piacon, holott bő két éve még négyezer fölötti volt a létszám - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hónapokban tovább romlott a helyzet, legalább öt brókercég véglegesen visszaadta tevékenységi engedélyét, míg a kitartó társaságok tulajdonosai a költségek csökkentésétől remélik a jövedelmezőség javulását. Ez pedig további létszámcsökkenéssel, illetve a működési költség mérséklésével jár. A jelenlegi napi 1-2 milliárd forintos részvényforgalomból adódó jutalékbevétel némi túlzással egy-két brókercég fix költségeinek fedezésére elegendő.

Több brókercég vezetője beszámolt arról, hogy viszonylag magas azoknak a fiatal pénzügyi szakembereknek az aránya, akik a cégtől távozva neves külföldi egyetemeken kívánnak Phd-fokozatot szerezni, sőt arra is akad példa, hogy teljes mértékben "elpártolnak" a pénzügyi területtől.

(MTI)