Még mindig a garzon a legkeresettebb

Vágólapra másolva!
A magyarországi lakáspiacon a legnagyobb kereslet még mindig a garzon, illetve az 50-70 négyzetméteres lakások iránt mutatkozik - írja mai összeállításában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az üzleti napilapnak nyilatkozó ingatlan- és építőipari szakértők szerint míg 6-7 évvel ezelőtt inkább a luxuslakások építésében láttak üzletet a vállalkozók, ma elsősorban kis- és közepes méretű lakásokat építenek a középréteg számára.

Jelenleg a fővárosi építkezések 70 százaléka a pesti oldalra koncentrálódik, ami azzal magyarázható, hogy Budán már egyfelől nagyon kevés a szabad építési telek, ami pedig van, az is olyan drága, hogy nem éri meg a beruházás. A Nagykörút és a Hungária körút közötti sávon viszont még sok üres építési telek található.

Szakértők szerint ez a rész lesz a következő öt év legkedveltebb és leggazdaságosabban kivitelezhető építési területe.

(MTI)

Ajánlat: