Idén 15 százalékkal drágulnak az ingatlanok

Vágólapra másolva!
Az ingatlanpiaci szereplők várakozásait mutató ingatlanbarométer értéke az idén a második negyedévben 49,8 százalék volt, ami 4,6 százalékponttal magasabb az első negyedéves adatnál. A mutató azt jelzi, hogy az év további részében mérsékelt, kiegyensúlyozott növekedés várható az ingatlanpiacon, és a tavaly őszi megtorpanás után már erősödik a piaccal kapcsolatos optimizmus.
Vágólapra másolva!

Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az ingatlanforgalmazó- és beruházó társaságok, egyéb vállalatok, önkormányzatok és a lakosság kérdőíves vagy telefonos megkérdezése alapján gyűjtött információk szerint az ingatlanok átlagosan 14-17 százalékkal, a telekárak 15-20 százalékkal drágulnak az idén. Belyó Pál a hozzátette: az új lakások ára az ország nagy városaiban kezd felzárkózni a főváros agglomerációjában felszámított árakhoz, míg ez utóbbiak a fővárosi négyzetméter-árakhoz közelítenek.

A megkérdezettek többsége az első negyedévben úgy vélte, hogy s a legnagyobb mértékben a telekárak fognak emelkedni, ezt követte az építőanyag-árak, majd az építési-szerelési árak emelkedése. A felmérés szerint a második negyedévben a sorrend módosult, a piac legjobban az építőanyag, majd az építési, szerelési tevékenység drágulására számít.

Az ingatlanberuházók várakozásai szerint az ingatlanvásárlásra felvett hitelek nagysága az idén 170-180 milliárd forintra is felszökhet a tavalyi 80 milliárd forintról. Véleményük szerint egyre inkább megéri új építésű ingatlanokba fektetni az egyre bővülő kedvezmények miatt.

Az ingatlanforgalmazók szerint a jövőben a társasházak és a családi házak építésére alkalmas telkek lesznek a legkelendőbbek, míg a szállodák és irodaházak építési telkeinek kereslete mérséklődni fog.

(MTI)

Ajánlat:

Ingatlan
(az Üzleti Negyed rovata)