Pénzügyi válság elé néz az angol klubfutball

Vágólapra másolva!
Egy nemrég készült felmérés szerint Nagy-Britanniában a profi futball pénzügyi válság elé néz. A Deloitte & Touche által készített kutatás kimutatja, hogy a Premier League csapatai közül 10, az alsóbb osztályú bajnokságokban szereplő klubok közül pedig csupán 5 termelt működési profitot az 1999/2000-es idényben. A legtöbb csapatnál a bérköltségek a teljes bevétel 70 százalékát teszik ki.
Vágólapra másolva!

Az elemzésből kiderül, hogy a bérköltségek - amelyek 21 százalékkal emelkedtek ebben az időszakban - alakulása lassan ellenőrizhetetlenné válik. Egyes sztárjátékosok csillagászati fizetése komoly megterhelést jelent klubjaik számára, és többek közt ennek hatására is néhány egyesület hatalmas veszteségeket halmozott föl. Történt mindez annak ellenére, hogy az angol futballban a televíziós közvetítésekből származó bevételek jelenleg meghaladják az egymilliárd fontot. Ráadásul a Premier League és az alsóbb osztályok közti különbség tovább nő.

A '80-as években még szegényes körülmények, alacsony nézőszám és omladozó stadionok jellemezték a szigetországi futball gazdasági állapotát, néhány éve azonban a sportág újra reneszánszát éli. A televíziós közvetítésekből befolyó bevételek rekordösszegeket érnek el.

A legfelsőbb osztályban szereplő csapatok TV-közvetítésekből származó bevételei 15 százalékkal emelkedtek, és összesen 772 millió fontot tettek ki, míg az alsóbb osztályokban szereplő 72 klubnak összes TV-s bevételei csak 9 százalékkal nőttek, 306 millió fontra. A Premier League és a többi osztályok közötti szakadék tehát szélesebb, mint valaha.

Míg egy legfelsőbb osztályban szereplő klubnak átlagosan 38,6 millió fontos bevétele van, addig a Division One - másodosztály - csapatainak esetében ez az összeg csak 7,7 millió font.

A bérköltségek összege 747 millió fontra nőtt az említett időszakban, ezen belül érdekes módon a Division One produkálta a legnagyobb - 35 százalékos - növekedést. Az elemzés szerint 10 klub közül 7 esetében a bérköltségek a teljes bevétel 70 százalékát teszik ki, 16 csapatnál pedig elérik, sőt olykor meg is haladják a 100 százalékot.

Az elemzés készítői úgy vélekednek, hogy a 2002/2003-as idényben a klubok egymilliárd fonttal több bevételt termelnek a mostani összegnél.

A legnagyobb működési nyereséget termelő klubok az 1999/200-es idényben:

Klubok:

Működési nyereség(millió font):

1.

Manchester United

29,1

2.

Arsenal

8,9

3.

Chelsea

7,5

4.

Tottenham Hotspur

7,5

5.

Leeds United

7,4

6.

Aston Villa

5,4

7.

Bradford City

5,3

8.

Watford

5

9.

Sunderland

1

10.

Manchester City

0,8

A legnagyobb működési veszteséget termelő klubok az 1999/2000-es idényben:

Klubok:

Működési veszteség(millió font):

1.

Blackburn Rovers

15,7

2.

Fulham

10,4

3.

Liverpool

7,8

4.

Nottingham Forest

5,7

5.

Queen's Park Rangers

4,7

6.

Charlton Athletic

4,2

7.

Bolton Wanderers

4,2

8.

Huddersfield

4,2

9.

Norwich City

3,6

10.

Reading

3,5

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Manchester United

Arsenal