Vágólapra másolva!
A feldolgozóipari vállalatok a korábbiaktól pesszimistábban ítélik meg várható helyzetüket, derül ki a Kopint-Datorg Konjunktúra- Piackutató és Számítástechnikai Rt. legfrissebb felméréséből. A cégek a kereslethiányt említik a fejlődés gátjaként. A kedvezőtlen előrejelzések szerint várhatóan a foglalkoztatás is csökkenhet az ágazatban a következő hónapokban.
Vágólapra másolva!

A vállalati prognózisokból a Kopint-Datorg arra következtet, hogy a hazai feldolgozóiparban az év második felében az első félévinél is alacsonyabb növekedési ütem várható. A cég felmérésekor a vállalkozások gyakorlatilag a reálfolyamatok mindegyikére negatívabb helyzetértékelést és prognózist adtak, mint áprilisban. Ennek magyarázata többek között, hogy a második negyedévben jelentősen csökkent az ágazatban az összes rendelésállomány, s tovább emelkedett a késztermék- készlet-szintje.

A felmérésből az is kiderül, hogy az áprilisi előrejelzésekkel összevetve sokat romlottak a termelési kilátások. A kilencvenes évek eleje óta nem volt ilyen magas a "romlik" válaszok (29 százalék) aránya és ilyen alacsony (21 százalék) a "javul" válaszoké. Az átlagosnál is pesszimistábbak rövid távú kilátásaikban a textil- és ruházati ipari, valamint a gépipari cégek.

A felmérésből kiderül, hogy a közepes és nagyvállalatok kevésbé optimisták, mint a kisvállalkozások. Sőt, ezúttal, a szokásostól eltérően a külföldi tőkével rendelkező vállalkozások prognózisai sem jobbak, mint a csak hazai tőkével működőké.

Mindezeket összevetve a felmérés megállapítja, egyértelműen romlott a vállalkozói szféra reálfolyamatait előrejelző bizalmi index. Ugyancsak csökkent a közérzetjelző konjunktúrabarométer is, írja a Kopint-Datorg anyaga.

A feldolgozóiparban a múlt év októbere óta egyre gyakoribb a kereslethiány. Ezt termelési korlátként legutóbb a válaszadók 62 százaléka jelölte meg. Tavaly októberben még a válaszadók 50 százaléka, az idén áprilisban pedig csak 56 százaléka említette a termelés gátjaként.

A vállalkozások belföldi értékesítési tervei elvesztették lendületüket. Az exportértékesítési elképzelések ugyan növekedést jeleznek, de sokkal kevésbé bizakodóak, mint áprilisban voltak. A piackutató cég szerint a növekedés lassulása az export felvevőpiacain már tavasszal visszafogta a válaszadók kiviteli terveit. Sőt, a forint erősödése tovább rontotta a helyzetet. Összhangban a termelési és értékesítési tendenciákkal, ma már az ágazatban a beszerzési tervek is - külföldről és belföldről egyaránt - visszafogottabbak.

A feldolgozóipari kapacitás kihasználtsága júliusban 80 százalékos volt, valamelyest csökkent a második negyedévben. Megnőtt azonban azon vállalkozások aránya, olvasható a Kopint anyagában, amelyek a következő 12 hónapban várható rendelésekhez képest kapacitásaikat nagynak minősítették.

A feldolgozóiparban az előrejelzések szerint a következő hónapokban a foglalkoztatás csökkenésére számítanak.