Háromszázmilliárdnyi eltérés két év költségvetésében

Vágólapra másolva!
Beigazolódtak a gazdaságkutatók tavaly hangoztatott előrejelzései, miszerint megközelítően 300 milliárd forinttal elszámolta magát a parlament a 2000. évi költségvetés elfogadásakor. Hiába sürgettek pótköltségvetést az elemzők és az ellenzéki képviselők, a kormány inkább az utólagos elszámolást választotta. A két évvel ezelőtt elhibázott előirányzatokat a múlt pénteken elkészült zárszámadás korrigálja véglegesen.
Vágólapra másolva!

Pontosan a törvényben meghatározott határidőig, azaz augusztus 31-ig a parlament elé terjesztette a Pénzügyminisztérium a 2000. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztésből jól látszik, hogy a tavalyi évre eredetileg előirányzotthoz képest 290 milliárd forinttal több bevétellel gazdagodott a központi költségvetés, kiadásai pedig 261,4 milliárd forinttal haladták meg a tervezettet. A különbözet a büdzsé hiányát csökkentette az előirányzott 396,2 milliárdról 367,8 milliárd forintra. A parlament már tavaly ősszel, az 1999. évi zárszámadásban megpróbálta pontosítani a 2000. évi költségvetést, nem túlzottan nagy sikerrel. Az akkor módosított előirányzathoz képest is 175,5 milliárd forint lett a csúcsbevétel, és 147,1 milliárddal költött többet a költségvetés.

Különösen nagy szerepet játszott a bevételek jelentős túlteljesítésében, hogy az eredetileg tervezettnél 134,2 milliárd forinttal több általános forgalmi adó (áfa) folyt be a költségvetésbe. Már tavaly augusztus végén jól látszott, hogy jelentős áfatöbbletre lehet számítani. Az elmúlt év első nyolc hónapjában összesen 775 milliárd forint folyt be ebből az adónemből, ami 95 milliárd forinttal meghaladta az időarányos tervezetet. Ehhez képest egy évvel ezelőtt a tavalyi költségvetés 1999. évi zárszámadásba foglalt módosításának beterjesztésekor csupán 60 milliárd forinttal javasolta megemelni a Pénzügyminisztérium (PM) a tavalyi évi áfabevételi előirányzatot. Az Országgyűlés ugyan már 95 milliárd forintos többletet hagyott jóvá, de még úgy is túlzottan óvatos volt. A jelentős pluszáfabevétel még arra is lehetőséget teremtett, hogy az adóhivatal múlt év decemberében 45 milliárd forintnyi forgalmi adót idő előtt kiutaljon a visszaigénylőknek.

Folytatva a múlt évi gyakorlatot, a 2000. évről szóló zárszámadási törvényjavaslatban a 2001. évi költségvetést kívánja módosítani a kormány 284,6, azaz csaknem 290 milliárd forinttal. Felbuzdulva a tavalyi áfatöbbleten az idén 93 milliárd forintnyi pluszbevételt irányoz elő a PM a forgalmi adóból. Ennek a teljesítése viszont - ellentétben a tavalyi évvel - előreláthatóan nem kis nehézséget okoz majd az adóhivatalnak. A Népszava információja szerint ugyanis augusztus végéig megközelítően 820 milliárd forintnyi áfával gazdagodott a költségvetés, ami csupán 22 milliárddal több az időarányos tervezetnél. Nagy valószínűséggel a jövő évet az idénről áthúzódó forgalmi adó visszautalásával kezdi majd az APEH.

Úgy tűnik, továbbra is az adófizetők pénzéből kívánja finanszírozni a kormány a MÁV Rt. forráshiányát. Mindazok után, hogy tavaly év elején 36,5 milliárd forintnyi hiteltartozást vállalt át a pénzügyminiszter az állami tulajdonú vasúttársaságtól, a jövő év elejétől további 63 milliárdnyi, összesen 12 hitelszerződésből adódó tartozást vállal át a költségvetés. (Az összeg nagyságát érzékeltetendő, ugyanennyibe kerülne, ha például a jelenleg 25 százalékos normál áfakulcs 22 százalékra csökkenne.) Emellett elengednék a MÁV magyar állammal szemben fennálló 2004. június 1-jén lejáró 766 millió forintnyi hiteltartozását. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GySEV) Részvénytársaságtól 997 millió forintnyi hiteltartozást vállalna át a költségvetés.

A vasúttársaságokhoz hasonlóan az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) is jól jár a többletbevételekkel. Az elmúlt évben összesen 18 milliárd forintnyi osztalék-, illetve a gázközművek miatti tartalékfeltöltést fedező államkötvények utáni kamatfizetés alól mentesült a vagyonkezelő. Az idei költségvetés módosításával pedig az erre az évre előirányzott 36 milliárdnyi osztalékot spórolhatná meg. Az ÁPV Rt. jövő évre tervezett 32 milliárdos osztalékfizetési kötelezettsége viszont egyelőre fennmaradna.

Még a tavalyi többletbevételek adnának fedezetet arra, hogy összesen 2,7 milliárd forintnyi hiteltartozás megfizetése alól mentesüljön a Postabank. Az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak pedig 3 milliárdot engednének el az összesen 7,1 milliárdos, állammal szemben fennálló hiteltartozásából. Összesen 101 sportszervezet 2001. május 31-én fennálló, 1,9 milliárd forintnyi köztartozását törölné a kormány, beleértve a Magyar Labdarúgó-szövetség 460 millió forintnyi kinnlevőségét is.

Az előterjesztés szerint az idén a kiadási főösszeg 3 százalékának erejéig vállalhatna kezességet a kormány, szemben a jelenleg hatályos 2,2 százalékos mértékkel. Ez idáig összesen 50,8 milliárd forintnyi kezességet vállaltak a miniszterek.

Dutka Noémi

(Népszava)

Ajánlat:

Pénzügyminisztérium

ÁPV Rt.