Gabonaágazat: 70 milliárdos veszteség

Vágólapra másolva!
A három évvel ezelőttinél is nagyobb gabonapiaci válság alakul ki Magyarországon - figyelmeztetnek a szakemberek. Ennek kézzel fogható jelei a hónap végére, a kukoricabetakarítás felpörgésekor, illetve az őszi búza vetésekor jelentkeznek: nem lesz hová betárolni a kukoricát, illetve nem lesz miből elvetni az új búzát. A nyári gabonákból ugyanis alig adtak el valamit a termelők, kereskedők. Idén 4-5 millió tonna kalászost és kukoricát kellene exportálni, de ma ennek semmi nyoma. Ezért nyílt levelet kap a kormány több tagja a gabonaágazat vezetőitől.
Vágólapra másolva!

Akár a választásokig elnyúlhat a már kibontakozott, de igazi kellemetlen hatását csak hetek múlva érzékeltető gabonapiaci válság - figyelmeztetett az Országos Gabona Terméktanács keddi ülésén az elnökség egyik tagja, elégtelennek minősítve az ügyben a kormánnyal folytatott nyári egyeztetések eredményét.

Való igaz, a kormányzat eddig két dolgot tett annak érdekében, hogy a 8-10 éve nem látott, összesen 4-5 millió tonnára becsült gabonafelesleg ne okozza a piac összeomlását: többlet kamattámogatást biztosított az étkezési búza év végéig történő közraktározására, másrészt támogatással mérsékli a tárolási költségeket.

A termelők és kereskedők viszont már a nyár eleje óta kérik-követelik, hogy a kormány szabadítsa fel a legálisan adható 1,35 milliárd forintnyi búza exporttámogatási keretet, s a minimális tonnánkénti 1,2-2 ezer forintos támogatással próbálja beindítani a kivitelt.

Vonza András azonban a búzáról-gabonáról eddig azt nyilatkozta, hogy a termelők tárolják a terményt, mert majd jó árat kapnak érte később, másrészt kinyilatkoztatta, hogy ő jobban vigyáz az adófizetők pénzére annál, hogy felelőtlenül elköltsön búzatámogatásra 1,35 milliárd forintot.

Nos, ennek következménye, hogy a szokásosnál 60-80 százalékkal kevesebb búza, augusztus végéig csupán 150 ezer tonna hagyta el az országot.

A termelők már hetek óta mondják, hogy nagy a baj, milliárdos károk érik őket. Mára már számszerűsítették is a szerintük elszenvedett veszteséget: a tavalyhoz képest az idei árveszteség eléri a 70 milliárd forintot. A kár kimutatható azonban akkor is, ha valaki a tavalyi árakat extrém magasnak - tonnánként a búza és a kukorica is 30 ezer forintnál többe került - tekintjük, mégpedig az önköltségeket figyelembe véve - állítja Uhercsák András, a terméktanács termelői oldalának, a Gabonatermelők Országos Választmányának képviselője. Így például a búzánál 15 milliárdos a kár, a kukoricánál ennél még több, 40-50 milliárd is összejöhet.

Az ágazatot nemcsak a nagy termés és a pangó világ- és regionális piac okozta értékesítési válság sújtja, hanem a forint árfolyamának váratlan felszabadítása. Ez egyből 8-9 százalékos árbevétel-elmaradást okoz az exportárakban, amely az idén meghatározza a belföldi árakat is. Ez önmagában tonnánkénti 1,8-2 ezer forintos kárt okoz.

A termelők javaslatára a terméktanács azt javasolja, hogy a kormányzat ebből 7 milliárd forinttal kompenzálja a termelőket és kereskedőket. Sok kereskedő ugyanis már tönkre is ment: szerződéseiket a májusi forintárfolyam felszabadítása előtt rögzítették, s a néhány százmilliós "bukta" csődbe kergette őket - számolt be Makay György, a gabonaipar és -kereskedelem érdekképviseletének főtitkára arról, hogy nem csak a termelőkön csattan az idén az ostor.

A terméktanács tegnap a sok probléma és több milliárd forintos kormányzati intézkedés szükségességének felsorolása mellett arról is döntött, hogy követeli az EU-komform piacszabályozás jövő évi bevezetését, másrészt nyílt levelet küld az agrár-, a pénzügyi és a gazdasági miniszternek, valamint a Miniszterelnöki Hivatalba is.

O. Horváth György

(Magyar Hírlap)