Nő a közbeszerzési eljárások összértéke

Vágólapra másolva!
Az elmúlt három évben folyamatosan nőtt a közbeszerzési eljárások összértéke: tavaly már mintegy 600 milliárd forint sorsa dőlt el ilyen eljárás segítségével. Míg 2000-ben Magyarországon a közbeszerzési eljárások összesített értéke a GDP 4,5 százalékát jelentette, addig az unióban ez az arány 14 százalékos.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években jelentős növekedés volt tapasztalható a közbeszerzési eljárások összértékében - mondta Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke szerdán az Országgyűlésben. A parlament a tanács elmúlt három évének tevékenységéről szóló beszámolót tárgyalta.

Berényi Lajos közölte: a közbeszerzési törvény 1999-es módosítása óta növekedett a nyílt eljárások aránya, a tárgyalásos, különösen a hirdetmény nélküli eljárásoké pedig jelentős mértékben csökkent.

A Közbeszerzések Tanácsa elnöke beszámolt arról, hogy a közbeszerzési eljárások összértéke Magyarországon az 1998-as 383 milliárd forinttal szemben 1999-ben 437, 2000-ben 524 milliárd forint volt, az idén pedig várhatóan meghaladja a 600 milliárd forintot. A beszámolóból kiderült, hogy nem a közbeszerzési eljárások száma, hanem értéke nőtt az elmúlt három évben.

Berényi Lajos összehasonlításként elmondta: az EU-ban a közbeszerzési eljárások összesített értéke a GDP mintegy 14 százaléka, addig Magyarországon tavaly ez az arány 4,5 százalékos volt.

Az elnök közölte azt is, hogy 2000-ben lényegesen nőtt a kis- és középvállalkozások aránya a magyar közbeszerzésekben: az összes pályázat több, mint 50 százalékát ebbe a kategóriába tartozó hazai vállalatok nyerték el, és az idei év első 8 hónapjában ez az arány tovább nőtt.