Kevesebb élelmiszert vásárolunk

Vágólapra másolva!
Kevesebb élelmiszert, viszont több vegyi árut vásároltak a háztartások az első félévben, mint egy évvel korábban. A hipermarketek térhódítása tovább tart: piaci részesedésük harmadával bővült éves összevetésben, ugyanakkor a kis üzletek pozíciója nem romlott tovább - ál a GfK Piackutató Intézet csütörtökön megjelent felmérésében.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerek iránti kereslet csökkenését a piackutató intézet szakértői három tényezővel magyarázzák: egyrészt a tartós fogyasztási cikkek beszerzése és a nagyobb beruházások miatt a háztartások kevesebbet költenek élelmiszerre, másrészt az étkezési szokások is megváltoztak. Az elemzés szerint a kereskedelem szerkezeti változásai is csökkentik a napi fogyasztási cikkek iránti keresletet. A GfK szakértői ugyanakkor megjegyzik: a csökkenés ellenére idén több mint 1600 milliárd forintot költenek alapvető fogyasztási cikkekre Magyarországon.

A felmérés megállapítja: a hipermarketek már nem a kis boltoktól hódítják el a vevőket, hanem a szupermarketek, a nagykereskedelem és a piacok, utcai árusok vevőköre csökken. A nagy boltláncok, vagyis a hipermarketek és a szupermarketek együttes piaci részesedése 50-ről 52 százalékosra nőtt, míg szintén két százalékponttal, 15-ről 13-ra csökkent a piacok és egyéb utcai árusok részesedése az alapvető fogyasztási cikkek piacán.

Bolttípusok részesedése a háztartások beszerzéseiből, napi fogyasztási cikkekből, százalékban

Bolttípus

2000 I.-VI. hónap

2001 I.-VI. hónap

Hipermarket

12

16

Szupermarket

16

15

Nagy diszkont

16

16

Kis vegyesbolt

30

31

Kis diszkont

5

4

Utcai árus, piac

4

4

Egyéb

11

9

(Forrás: GfK)

Egyes bolttípusok vásárlóinak összetétele régiók szerint, százalékban

Régió

Háztartások megoszlása

Hiper- market

Szuper- market

Nagy diszkont

Kis ve-gyesbolt

Budapest

21

29

24

25

21

Észak-kelet

22

21

20

20

21

Dél-kelet

28

20

26

26

29

Észak-nyugat

17

17

18

17

17

Dél-nyugat

12

13

12

12

12

(Forrás: GfK)

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

GfK