A biztosítók 10-40 milliárd dolláros kárra számítanak

Vágólapra másolva!
Egy nappal a tragikus amerikai történések után még nem tudni, milyen nagyságú kár keletkezett épületben, infrastruktúrában és emberéletekben. Az első becslések szerint az Amerikát ért károk nagyságrendje milliárdokban mérhető - egyes becslések szerint elérheti a 40 milliárd dolláros szintet is. A WTC kettős tornyának összeomlása a világtörténelem legnagyobb káreseménye.
Vágólapra másolva!

Még nem tudni, milyen hatással lesz a biztosítási piacra az eseményeknek - válaszolta a Magyar Hírlap kérdésére Bartók János, az AB-Aegon biztosító vezérigazgató-helyettese. Megítélése szerint 24 órával az események után még megjósolni sem lehet a katasztrófa mértékét, a károk nagyságát és a kártérítések várható értékét.

A magyar biztosítási piacot közvetlenül nem érintik a keddi katasztrófa biztosítási kiadásai - fejtett ki a lap kérdésére Sipos József, az Allianz Hungária kommunikációs igazgatója. A viszontbiztosítók világszerte fel vannak készülve az úgynevezett csúcskockázatok kezelésére, s tartalékaik olyan nagyok, hogy nem okoz pénzügyi gondokat még egy ilyen nagyságrendű kártérítés kifizetése sem. A keddi tragédia időpontjában az Allianz 300 munkatársa dolgozott a WTC-ben és a környező épületekben. Ők mindnyájan időben el tudták hagyni az épületeket. Sipos elmondta, hogy a károsultak közül New Yorkban egy könnyebb szemsérülést szenvedett asszony jelentkezett.

Az egész világ fizeti a károkat

Az biztos, hogy a viszontbiztosítók fekete éve lesz 2001 - véli Asztalos László. A Magyarországi Biztosítási Szaktanácsadók elnöke szerint egyetlen biztosító sem megy majd csődbe, hiszen ezek viszontbiztosításokkal fedezték a kockázatot. A New York-i és washingtoni katasztrófa következményei így szétporladnak a világ biztosítói között - más szóval az egész világ fizeti majd a felmerülő kártérítéseket. A biztosítók ugyanis nem háborús kárnak, hanem terrortámadásnak minősítik a kárt, így minden követelést ki fognak fizetni.

A hatalmas kár egyik következménye az lesz Asztalos szerint, hogy emelkedni fognak a viszontbiztosítási díjak, és a biztosítók - valamint a viszontbiztosítók is - szigorodó feltételekkel kötnek majd biztosításokat. Asztalos László szerint az amerikai cégek "szó nélkül" kifizetik majd az élet- és rokkantsági biztosításokat, de a vagyonbiztosítások kifizetése előtt alapos vizsgálatokat végeznek majd. Az ismert biztosítási szakember ennek ellenére feltételezi, hogy a biztosítók az amerikai állammal együtt nagyvonalúan kezelik ezeket is.

Az első becslések 10-40 milliárd dollár közötti kárértékét valószínűsítenek - az alacsonyabb kárt a Moody's elemzői közölték, a 40 milliárdos érték pedig több hírügynökségi jelentésben szerepelt. A megsemmisült értékek közül bizonyára a WTC épületei számítanak a legnagyobb veszteségnek - ennek építésére a 70-es években 750 millió dollárt fordítottak.

A svájci Swiss Re viszontbiztosítónál szerda reggel közölték, hogy legalább akkora kiadásra számítanak a keddi New York-i katasztrófa miatt, mint amennyibe az 1999. decemberi európai viharok kerültek a cégnek, de a pénzügyi szilárdságuk ettől nem rendül meg. Később a Swiss Re szóvivője azt mondta a Dow Jones hírügynökségnek, hogy 1,2 milliárd dolláros kártérítésre számítanak a New York-i események miatt.

Szakonyi Péter