Alkatrészhiánnyal küzd a Ford Motors

Vágólapra másolva!
A Ford Motors időlegesen leállítja több észak-amerikai gyárának termelését a keddi támadás-sorozat következtében előállt helyzetben. Az amerikai közlekedés korlátozása miatt ugyanis nem érkeznek meg a gyártáshoz szükséges alkatrészek. Ennek következtében az autógyár csökkenést vár a harmadik negyedéves eredményében, az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
Vágólapra másolva!

Három Ford Motors gyárat zárt be hétfőn, szeptember 24-ig a Ford cég vállalatvezetése. Egy negyedikben is szüneteltetik a gyártást, azonban itt mindössze egyetlen napra. A termelés szüneteltetésének oka az, hogy a gyárak nem kapják meg a gyártáshoz szükséges alkatrészeket, a korlátozott légi és szárazföldi közlekedés miatt.

A keddi események következtében a cég leállította a munkát minden amerikai gyárában, a termelés azonban már csütörtökön újraindult. A Ford gyár jelenlegi termelése gyászos harmadik negyedéves eredményt vetít elő. A tervezett 820 ezer autó legyártásához nincs elég alkatrész, ezért 120 ezerrel csökkentették a legyártandó autók számát.

Európai cégek, mint a BMW nem szenvednek annyira közlekedés korlátozása miatt. A német cég alkatrészszállítása ugyanis 95 százalékban vízen történik.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: