A Gazprom vételi ajánlatot tett a Lietuvos Dujos 25 százalékára 

Vágólapra másolva!
Az orosz Gazprom hétfőn vételi ajánlatot tett a litván Lietuvos Dujos gázszolgáltató 25 százalékára. Az orosz vállalat korábban javasolta a litván kormánynak, hogy a gázszolgáltató 25 százalékát tartsa állami kézben, a maradék 75 százalékot pedig három részletben adja el.
Vágólapra másolva!

A litván kormány még augusztus végén jelentette be, hogy a Lietuvos Dujos gázszolgáltató magánosítását tervezi, egyéb részletet azonban nem közölt. A Gazprom a keddi bejelentés szerint azt javasolta a litván kormánynak, hogy adjon el három 25 százalékos részt: egyet egy külföldi befektetőnek, egyet az ország fő gázszállítójának - vagyis a Gazpromnak -, egyet pedig egy helyi cégnek, míg a maradék 25 százalékot hagyja meg állami kézben.

A Gazprom szerint ez a megoldás egyetlen résztvevőnek sem teszi lehetővé, hogy ellenőrző részesedést szerezzen, elemzők szerint azonban az orosz gázóriás arra spekulál, hogy a helyi céghez kerülő negyedet is felvásárolja.

A Gazprom eddig mintegy 1 milliárd dollárt fektetett be európai és volt szovjet gázszolgáltatókba az elmúlt három évben. Az orosz vállalatóriás részvényei a kedd délutáni kereskedésben 0,68 százalékos veszteséggel 47,55 dollárcenten álltak a moszkvai tőzsdén.

(MTI)

Ajánlat: