Pénteken nyílik a MOM Park bevásárlóközpontja

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Pénteken nyit ki először a MOM Park 20 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontja Budapesten - jelentette be Szajlai Béla, a park beruházója, a Bajor Házépítő Kft. képviselője. A beruházás összköltsége 40 milliárd forint volt, ebből csaknem 500 milliót fordítottak a környező utak felújítására.

A MOM Parkhoz tartozó 166 lakás és 30 ezer négyzetméter alapterületű iroda már korábban elkészült - hangzott el a sajtótájékoztatón. Szajlai Béla közölte azt is, hogy a MOM Park bevásárlóközpontjának minden üzletét bérbe adták már, a lakások közül több mint 100 kelt el, átlagosan 350 ezer forintos négyzetméterenkénti áron. A 30 ezer négyzetméternyi irodából 21 ezret béreltek ki. Az irodák havi bérleti költsége négyzetméterenként 33-34 német márka.

(MTI)

Ajánlat:

MOM Park