Meghosszabbítják a Széchenyi-terv néhány programját

Vágólapra másolva!
A Széchenyi-terv 5-6 fontosabb programját a gazdasági tárca tíz évre kívánja meghosszabbítani - közölte Matolcsy György gazdasági miniszter az ipari parkok programjának szakmai konzultációján. A tárca kidolgozta az ipari parkok tízéves fejlesztési programját, amely szerint 2003 és 2005 között évente 3-4 milliárd forintot szánnak az ipari parkok támogatására.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György közölte: a magyar gazdaság növekedése nagyban függ az ipari termelés bővülésétől, aminek lehetőleg kétszámjegyűnek kell lennie. A tárca szerint ezért fontos az ipari parkok fejlesztése.

Matolcsy György elmondta, hogy az ipari parkok tízéves fejlesztési programja alapján az ipari parkok száma a jelenlegi 138-ról 250-re emelkedne az évtized végéig. Az ipari parkok támogatására 2001-ben és 2002-ben évente 1,5-2 milliárd forint áll rendelkezésre. A tervek szerint 2003-2005 között évente 3-4 milliárd forintot szánnak az ipari parkok támogatására, az európai uniós csatlakozást követően pedig az EU strukturális alapjából elnyerhető összeget is figyelembe véve a támogatás évente 7-8 milliárd forint lehet.

A program szerint az évtized végére 20-30 országos jelentőségű, nemzetközi kooperációra is alkalmas, innovációs szolgáltatást nyújtó ipari park alakul ki. A parkok közül 80-100 regionális jelentőségű, az Európai Unió strukturális alapjaiból is támogatott gazdaságfejlesztési programok megvalósítására is alkalmas lesz. Mintegy 100-120 helyi jelentőségű, a helybéli kis- és középvállalkozások számára modern telephelyet biztosító ipari park jöhet létre.

A szakmai fórumon Matolcsy György elmondta, hogy november 14-én hirdetik meg a Széchenyi-terv jövő évi pályázatait és október közepéig várják az ezzel kapcsolatos szakmai javaslatokat.

(MTI)