Segítséget kér a légiipar

Vágólapra másolva!
A nemzetközi repülésügyi szervezet becslései szerint a múlt héten 10 milliárd dollárt vesztett a merénylet miatt. Az amerikai légitársaságok tizenhétmilliárdot szeretnének kapni a kormánytól valamennyi veszteségük pótlására.
Vágólapra másolva!

Az amerikai légitársaságok 17,5 milliárd dolláros segítséget kérnek a kormánytól - közölte szerdai kongresszusi meghallgatásán az egyik legnagyobb cég, a Delta vezérigazgatója. Leo Mullin szerint a múlt keddi merénylettől súlyosan érintett vállalatok 5 milliárd dollárnyi készpénzsegélyt és 12,5 milliárd dolláros hitelgaranciát kérnek az államtól.

A szektor korábban 24 milliárd dolláros szövetségi segélycsomagra jelezett igényt. Ebben szerepelt egy 7,8 milliárd dollár értékű adókönnyítési elem is, a törvényhozók azonban már előre közölték, hogy ezt nem fogják megadni.

A nemzetközi repülésügyi szervezet, az IATA minapi becslése szerint a világ légi közlekedése csak a múlt héten 10 milliárd dollárt vesztett a terrormerénylet következményeként; a bevételkiesés zöme az amerikai cégeket terheli.

Tegnap több fokozattal visszaminősítette a három legnagyobb amerikai légitársaság adósi besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a múlt keddi amerikai terrorcselekmények után valószínűsíthető súlyos pénzügyi hatások miatt.

A szerdai New York-i közlemény szerint a United Airlines adósi osztályzatát Ba1-ről B2-re, az American Airlines és a Delta Airlines besorolását egyaránt Baa3-ról Ba2-re rontotta a cég. Mindegyik új besorolás több osztattal a befektetési alapfok (Baa3) alatt van. A Moody's a három cég osztályzatát továbbra is a leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alatt tartja. A visszaminősítés a három cég összesen csaknem 38 milliárd dollárnyi adósságpapírját érinti. A Moody's indoklása szerint a repülőgépekkel elkövetett múlt heti katasztrofális terrortámadás várhatóan súlyos működési és pénzügyi terheket ró a három legnagyobb cégre és az iparág egészére is, annak ellenére, hogy az amerikai törvényhozás valószínűleg dob majd valamilyen mentőövet a szektornak.

(Népszava)