Továbbra sincs egyezség a minimálbérről

Vágólapra másolva!
Nem jött létre megállapodás az Országos Munkaügyi Tanács hétfői ülésén a jövő évi minimálbér mértékéről. A kormány álláspontja annyiban változott a korábbi tárgyalási fordulókhoz képest, hogy bejelentették: jövőre mintegy 5-10 milliárd forintot költene a kabinet a minimálbér-emelés miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalakozások megsegítésére.
Vágólapra másolva!

A hétfői tárgyaláson a szakszervezetek továbbra is kevesellték a kormányzat által korábban javasolt 50 000 forintos minimálbér nettó mértékét, mert az alacsonyabb a létminimumnál.

A munkaadói oldal az 50 000 forintot továbbra is sokallta megfelelő kompenzációs keret nélkül.

Az eddigi három tárgyalási fordulón a kormányzati oldal kijelentette: a költségvetés nem tudja átvállalni a minimálbér közterheinek egy részét sem. Változott ugyanakkor a kormány álláspontja a Munkaerőpiaci Alapból nyújtható kompenzációt illetően. A hétfői tárgyaláson a kormányzati oldal jelezte: 5-10 milliárd forintos keret szolgálhatná az alapból a magasabb minimálbér miatt nehéz helyzetbe kerülő munkáltatók terheinek részbeni átvállalását.

A munkáltatói oldal a felvetést a lehetséges egyezség kiindulópontjának tartja.

A tárgyalások pénteken folytatódnak, és a kormány azt is vállalta, hogy addig nem dönt saját hatáskörében a legalacsonyabb bér mértékéről, bár a hatályos törvények alapján erre lehetősége volna.

Korábban:

Utolsó esély a minimálbér-egyezségre
(2001. szeptember 22.)