A terror meghiúsította a vállalat-felvásárlásokat

Vágólapra másolva!
Összesen 20 vállalat-felvásárlást vagy egyesülést hiusítottak meg az Egyesült Államok ellen két hete elkövetett terrorakciók. Az ügyletek értéke együttesen 15 milliárd dollár lett volna - közölte a Bloomberg hírügynökség. A részvényárfolyamok ugyanis akkorát süllyedtek, hogy a felvásárlási ajánlatok értelmüket vesztették.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg adatai szerint a vállalategyesítési láz már a tragédia bekövetkezte előtt is jelentősen alábbhagyott, de a terrortámadások végképp elvették a cégek kedvét a fúzióktól. A harmadik negyedévben éves összevetésben 36 százalékkal, 405 milliárd dollárra csökkent a bejelentett cégegyesítések száma, míg az év első kilenc hónapjában 48 százalékos csökkenést regisztráltak.

A hírügynökségnek nyilatkozó szakemberek azt mondták, hogy idén már több fúziós bejelentésre nem lehet számítani. Egyikük úgy vélte, hogy a jelen helyzetben az egyesülési tárgyalások már senkit nem lelkesítenek a piacokon.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Az európai cégek többsége kivár az akvizíciókkal
(2001. szeptember 17.)