Itthon még nem zároltak számlát

Vágólapra másolva!
Mivel a Pénzügyminisztérium csak szerdán kapott hivatalos értesítést az amerikai feketelistán szereplő cégekről, itthon egyelőre egyetlen számlát sem zároltak a terrorista-ellenes nemzetközi összefogás keretében - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárca vezetője bejelentette: akár már októberben elfogadhatja a parlament a pénzmosás megelőzéséről szóló új jogszabályokat.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi tárca által készített előterjesztés szerint ismét kiviteli korlátot vezetnének be a készpénzforgalomban: legfeljebb egymillió forint értékű készpénzt lehetne átvinni az ország határain - mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter emlékeztetett: az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amelynek általános vitáját szerdán kezdte meg az Országgyűlés, meg kívánja szűntetni az anonim bankbetéteket.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Pénzügyminisztérium