Kormánytámogatást kap a cseh légitársaság is

Vágólapra másolva!
A cseh kormány segítséget nyújt a Cseh Légitársaságnak (CSA), miután a német Allianz biztosító felmondta a háborús károkra vonatkozó biztosítást. A kormány kötelezettség-vállalása október végéig érvényes.
Vágólapra másolva!

Jaromír Schling közlekedési miniszter a kormány ülése után elmondta: a biztosítás eredetileg egymilliárd dollárra szólt, de a jelenlegi helyzetben ezt az Allianz a nemzetközi biztosítókhoz hasonlóan 50 millió dollárra korlátozta, és ez veszélyeztette a CSA további működését. A kormány ezért hivatalosan vállalta, hogy baj esetén megtéríti a CSA-nak azokat a károkat, amelyekre már nem vonatkozik a biztosítás. A kormány kötelezettség-vállalása október végéig érvényes.

A miniszter keményen bírálta a biztosító társaságokat, és kijelentette, hogy tevékenységüket megvizsgáltatja a monopóliumellenes hivatallal. Az Allianz szóvivője a kritikára azzal reagált, hogy ők csak a világ többi biztosítójához hasonlóan jártak el.

(MTI)

Ajánlat:

CSA