A Kopint-Datorg 9,2 százalékos inflációra számít

Vágólapra másolva!
A Kopint-Datorg szerint a bruttó hazai termék (GDP) idén a korábban vártnál mérsékeltebb ütemben, 4 százalékkal bővül - áll a cég pénteken közzétett konjunktúra-jelentésében. A kutatók szerint a belföldi felhasználás nem növekszik annyira, hogy ellensúlyozná a külgazdasági teljesítmény romlását. Az amerikai gazdaság jövőre már 2-2,5 százalékkal bővül - áll az előrejelzésben.
Vágólapra másolva!

A prognózis szerint az infláció mérséklődése várhatóan az év végéig folytatódik, decemberben az egy évre visszatekintő áremelkedés 8 százalék alatt lehet, éves átlagban pedig 9,2 százalék lesz a pénzromlás.

A külkereskedelmi hiányt 5 milliárd euró alatti szintre teszik a kutatók, a folyó fizetési mérleg deficitje a prognózis szerint jó esetben kevéssel haladja meg a 2 milliárd eurót.

A Kopint-Datorg kutatói szerint az Egyesült Államokban tapasztalható rövidtávú termeléscsökkenést a stabilizálódás, majd némi növekedés követheti esetleg már a következő évben. Idén éves átlagban enyhén pozitív maradhat az USA-beli gazdasági növekedés, míg 2002-ben elsősorban az építőipar, az acélipar élénkülése, valamint a hadiipari és egyéb állami kiadások biztonsági célú technikai beruházások miatt 2-2,5 százalék körüli GDP-növekedés várható.

Az Európai Unió országaiban valamivel később érződhet a lassulás, de a dekonjunktúra itt is hat, mivel az Európai Unió tagországaiban a gazdasági növekedés üteme 2000 közepe óta negyedévről negyedévre csökken. Idén a második negyedévben az Európai Unióban a GDP már stagnált, az export és a beruházások valamelyest csökkentek. Így a jövő évi kilábalás később kezdődhet, és lassabban haladhat, mint az Egyesült Államokban. A Kopint-Datorg kutatói szerint az EU-ban az átlagos gazdasági növekedés idén elmarad a 2 százaléktól, jövőre kevéssel meghaladja azt.

Ami a hazai gazdaság helyzetét illeti, a Kopint-Datorg azzal a feltételezéssel élt az év egészére, hogy ugyan a külső környezet romlik, de a kormányzat gazdaságpolitikájának keresletbővítő hatása révén a belső kereslet átveszi a húzóerő szerepét. Ezzel szemben az következett be, hogy miközben a külső gazdasági helyzet ténylegesen romlott, a belső felhasználás jelentősen nem élénkült. A magánfogyasztás és a beruházások az első félévben csak 4,2 százalékkal bővültek. A belpiaci kereslet ugyanis nem független a külső konjunktúrától, a beruházásokra az hatott, hogy multinacionális cégek visszafogták befektetéseiket. Így az egyensúly nem romlott, a folyó fizetési mérleg hiánya lényegesen kisebb az elmúlt év azonos időszakához képest. A szolgáltatások, az idegenforgalom bevételei ellensúlyozták a gazdaság más területén tapasztalható negatív tendenciákat.

A Kopint-Datorgnál azt várják, hogy az év egészében a beruházások 5,5 százalékkal bővülnek, a felfutóban lévő állami fejlesztések és lakásberuházások ugyanis a második félévben valamelyest megemelhetik a beruházási rátát. Jövőre a cég szakértői 6,3 százalékos növekedést valószínűsítenek a beruházásokban. A következő évre azt prognosztizálják, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya 2,2 milliárd euró lesz, miközben a külkereskedelmi mérleg deficitje tovább emelkedik, s várhatóan 5,4-6 milliárd eurót ér el. A Kopint-Datorg szerint a dezinflációs folyamat továbbra is jellemző marad: jövőre a fogyasztói árindex éves átlagban 6 százalékkal emelkedik.

(MTI)

Ajánlat: